Az Egyetemi Sport Nemzetközi Napja lesz szeptember 20-án

Shares

egyetemi_sportKiss Ádám, a Magyar Egyetemi-Főiskolai Szövetség (MEFS) elnöke az esemény csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta, az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) 2015-ben jelölte ki szeptember 20-át az Egyetemi Sport Nemzetközi Napjának, melyet idén tartanak meg először.

Kiemelte, a MEFS és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) a Magyar Rektori Konferencia (MRK) támogatásával rendezi meg a sportnapot.

„Ennek a napnak a legfontosabb célja, hogy felhívja a diákok figyelmét a sport életmód-alakító és az egészséges életmód alapját képező szerepére” – mondta Kiss Ádám. Hozzátette, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint egy egészséges embernek minimálisan háromszor 45 percet kellene mozognia hetente. – „Az egyetemi-főiskolai szférában sokan vannak, akik nem mozognak ennyit, erre szeretnénk felhívni a figyelmet.”

Kiss Ádám kifejtette, 16 vidéki egyetemen és főiskolán hirdetik meg a sportnapot, míg a fővárosban 10 órától négy központi helyszínen – BME Sporttelep, Tüskecsarnok, Tüskeuszoda, BEAC -, továbbá a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen, a Semmelweis Egyetemen és a Corvinuson mintegy 30 sportágban próbálhatják ki magukat az érdeklődők.

„Akkor leszünk sikeresek, ha minél többen részt vesznek. Személy szerint azzal lennék elégedett, ha húsz-harmincezer budapesti diák mozdulna meg, országszerte pedig a mintegy 300 ezer diák negyven-ötven százalékát meg tudnánk mozgatni. Bízom benne, hogy ez megvalósul” – fejtette ki.

Gulyás Tibor, a HÖOK elnöke kiemelte, a MEFS-sel öt éve szoros a kapcsolat, 2016-ban együttműködési megállapodást is kötöttek.

„Ez egy kiemelkedő esemény, amellyel 50 ezer embert szeretnénk megmozgatni országszerte. Az egyetemista korosztály 18-20 százaléka nem mozog, így különös jelentőségű az erre fordítandó kampány” – emelte ki Gulyás Tibor. Hozzátette, a rendezvény keretén belül figyelnek az esélyegyenlőségre is, a Tüskecsarnokban például együtt sportolhatnak az ép és a fogyatékos diákok szeptember 20-án. Az érdeklődők a mozgás mellett egészségfelméréseken, előadásokon, harcművészeti bemutatókon is részt vehetnek.

„Elkötelezettek vagyunk abban, hogy az aktív szellemi tevékenység mellett a fizikai épség is kellő figyelmet élvezzen a fiatalok körében” – hangsúlyozta.

Nagy Tímea kétszeres olimpiai bajnok párbajtőrvívó az Universiade Bajnokok Klubja (UBK) elnökeként elmondta, a tavaly alakult szervezet célja többek között az egyetemi sport népszerűsítése.
 „A szabadidősportban, mint ahogy mi magunk is tapasztaljuk, nagyon rosszak a mutatók, ezen szeretnénk változtatni. Az élsportolókat pedig abban próbáljuk meg segíteni, hogy két területen, a tanulásban és versenyzésben is helyt kell állniuk, ezért alakítottuk meg az úgynevezett mentorprogramot” – hangsúlyozta.

mozdulj_ra

Nagy Tímea az MTI-nek elmondta, az UBK tagjai mind olimpiai, illetve Universiade-bajnokok, akik kitartásukkal, saját életükkel, példájukkal mozgásra tudják sarkallni a fiatalokat.

Hozzátette, az Egyetemi Sport Nemzetközi Napja zárásaként gálát rendeznek, amelyen az úszó Cseh László, a cselgáncsozó Joó Abigél, valamint a gyorskorcsolyázó Heidum Bernadett a MEFS és a HÖOK által korábban közösen szervezett Mozdulj rá! programsorozat aktív támogatóiként díjat vehetnek át.

Az érdeklődők a Mozdulj rá! honlapján regisztrálhatnak az eseményre, illetve tájékozódhatnak a programokról.

https://www.facebook.com/events/705587412921672/