Az első Európa-bajnok minimum egy érmet vár a cselgáncs Eb-n

Az immár évek óta világszínvonalon teljesítő magyar cselgáncssport újabb, jelentős állomáshoz érkezett. Április 24-től, csütörtöktől a franciaországi Montpellier-ben lépnek tatamira pillanatnyi legjobbjaink, hogy összemérjék tudásukat Európa legjobbjaival. A jochapress.hu ez alkalommal az első magyar Európa-bajnoki cím megszerzőjével, az idő közben 65 éves Tuncsik Józseffel beszélgetett.

– Otthonról, a háztáji gazdaságbeli munkáktól már gyerekként rettentően erős voltam – emlékezett Tuncsik, aki egy állatmenhelyt működtet Törökbálinton. – Tizenöt évesen kőműves tanuló lettem, ott is keményen kellett melózni. Onnan kerültem a Budapesti Honvéd Dózsa György úti csarnokába. Az ökölvívás és a birkózás kóstolgatása után közöttem ki a cselgáncsozóknál, ahol sok, játékos gyakorlatra is sor került – ez tetszett. 1972-ben már fix válogatott kerettag voltam, amikor München előtt a Jégszínház jegére fektetett gyékényen megcsúsztam: combnyaktörés, féléves kihagyás következett.

– München ezzel „ugrott”, ráadásul az 1976-os, montreali olimpia sem könnyen jött össze…

– Már két Európa-bajnokságon is kiestem. Ekkor közölték, csak akkor visznek ki Kanadába, ha előtte Európa-bajnok leszek. Megengedték, hogy a saját edzésmunkámat végezzem, én pedig megnyertem Magyarországnak a sportág első, Európa-bajnoki aranyérmét.

– A fölényes Eb-siker (mindenkit ipponnal vert, pedig hétszer kellett csatába indulnia, amíg célba ért!) után csak részben sikerült az olimpiai fellépése.

– Éveken keresztül gyakran készültünk együtt a kubaiakkal, akiknél az én súlycsoportomban szereplő Rodrigueznek minden szakmai  titkomat megmutattam. A jó tanítvány köszönete az volt, hogy saját fegyveremmel, belső combdobással legyőzött. Így a visszamérkőzéseken keresztül harmadik lettem – az első Eb-győzelmet követően az első olimpiai érmet is én szereztem a magyar cselgáncssportnak.

– Ezután viszonylag hamar visszavonult és edző lett.

– Újabb országos bajnoki címek és egy Eb-bronzérem után leadtam a szerelést, miközben már 1976-tól edzősködtem a Honvédban. 1981-ig álltam a junior válogatott élén, majd 1982-től a Paksi Atomerőmű SE edzője lettem, s mellette a labdarúgó csapatnál is menedzserként működtem közre. Az ott töltött tíz év során olyan kiválóságokat sikerült kinevelnünk, mint Bujkó Tamás, Fogarasi Dénes, Ozsvár András, Molnár Károly, Wágner József és mások. Paksról a főváros vonzásába visszatérve, új bázisok alapításába kezdtem. Diósdon, Budakeszin, Törökbálinton és Budaörsön is dolgoztam, majd a „háttérzörejek” lereagálásába szép lassan belefáradtam.

– Az utóbbi években nincs a frontvonalban, de a sportág eseményeire változatlanul odafigyel. A csütörtökön kezdődő Eb-vel kapcsolatosan is van véleménye.

– Vannak a legjobbak közé tartozó versenyzőink és vannak olyanok, akik az erős középmezőny tagjaiként komoly meglepetéseket okozhatnak. Úgy, mint annak idején tette ezt Kovács Anti, mert hogy tőle sem számítottak oly kiugró sikerre, mint amit elért 1992-ben, Barcelonában. Szóval Csernoviczki Éva, Karakas Hedvig és Joó Abigél mindenre képes lehet, a férfiaknál Ungvári Miklós és Bor barna a favoritjaim. A tatai edzőtáborban tett, teljesen privát látogatásom meggyőzött arról, hogy ott kitűnő munka folyt a felkészülés során. Talán csak azt hiányolom, hogy nincs a sportágnak szövetségi kapitánya…

– Ha egy-egy nevet kellene említenie, mint a legesélyesebb magyar férfit és nőt, kire voksolna?

– A rendkívül jó állapotban lévő és kellő önbizalommal rendelkező Ungvári Miklóst, illetve Csernoviczki Évát jelölném favoritként. Azt pedig el sem tudom képzelni, hogy legalább egy érem ne jöjjön össze!