Az Eurosport lesz az olimpia otthona Európában

Shares

eurosport2017. január 1-jén hivatalosan is megkezdődött a Discovery Communications és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság együttműködése.

Az új korszakot olimpiai logóval ünnepli a csatorna, amely az Eurosport képernyőin, az Eurosport Playeren, az Eurosport.com-on és a közösségi felületeken a FIS síugró világkupa Négysáncversenye előtt mutatkozott be. Az esemény része annak a több száz órányi élő télisport-közvetítésnek, amely a versenyzők útjának minden lépését végigkíséri a 2018-as pjongcsangi téli olimpiáig.

Az Eurosport ekkor mutatta be Számtalan út, egyetlen cél című új olimpiai szpotját is. A kisfilm két sportoló útját mutatja be a gyerekkortól a versenyig, az elkötelezettséget és az akadályok legyőzését – mindazt, ami nélkülözhetetlen az olimpikonná váláshoz.

JB Perrette, a Discovery Networks International elnök-vezérigazgatója szerint: A Discovery küldetése harminc éve az, hogy inspirálja az embereket világszerte. Rendkívül izgalmas, hogy az olimpia európai otthonaként az egyik legnagyobb globális márka partnerei lehetünk. Most indulunk el az úton, hogy újrafogalmazzuk az olimpia élményét, és minden eddiginél több embert érjünk el, minden eddiginél több képernyőn.

Peter Hutton, az Eurosport vezérigazgatója elmondta: „Büszkék vagyunk arra, hogy az Eurosporton nagy hagyománya van egész évben a téli és nyári olimpiai sportágak közvetítésének. Izgatottan várjuk, hogy az olimpiai játékok otthonaként ezen az úton a csúcsra érjünk. Már javában folyik a tervezés, Bernie Ross bevonásával – aki az olimpiai játékok produkciós csapatát vezeti – aktívan készülünk az Eurosport első olimpiai közvetítésére 2018-ban.”

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság 2015 júniusában jelentette be, hogy 2018 és 2024 között a Discovery Communications és az Eurosport rendelkezik az olimpiai játékok exkluzív multimédiás jogaival ötven országban.

(Az európai országok közül kivételt képez Oroszország, illetve Franciaország 2018-2020 között, míg az Egyesült Királyságban az Eurosport 2018-2020 között az olimpia hivatalos közvetítője.)

Forrás: mediapiac.com