Az MTK a Bozsik Stadionban játssza hazai meccseit

Shares

Bozsik stadionAz MTK Budapest a 2014/15-ös idényben a Bozsik Stadionban játssza majd hazai mérkőzéseit, mivel elkezdődik új létesítményének építése.

George F. Hemingway, a Budapest Honvéd tulajdonosa az MTI érdeklődésére arról számolt be a kispesti klub keddi sajtótájékoztatója után, hogy az erre vonatkozó szerződést délután írják alá a felek.

Vígh László kormánybiztos június elején kijelentette, hogy az FTC és a Debrecen elkészült stadionja után az MTK arénájának építése következik, illetve elkezdődik további négy létesítmény rekonstrukciójának előkészítése, köztük – a Diósgyőré, a Szombathelyi Haladásé és a Videotoné mellett – a Honvédé.

Ezzel kapcsolatban a kispesti klubvezető úgy fogalmazott, hogy jelenleg a tervezési fázisban tartanak és legkorábban a 2015/16-os idény elején kezdődhetnek el a munkálatok, mivel addigra elkészül a Honvéd új, majdan nyolc pályát magában foglaló utánpótlásközpontja, amely 1,5 kilométerre lesz a Bozsik Stadiontól és 12 hektáron terül el.