Az MTK fellebez Kálnoki-Kis eltiltása miatt

Shares

kalnoki-kis_davidA január elején lezajlott ülésén, a Magyar Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága tárgyalta – a 2015. március 9-ig minden sporttevékenységtől eltiltott – Kálnoki-Kis Dávid ügyét.

A grémium helybenhagyta a december 9-i döntését, így a játékos ugyan az edzéseket látogathatja, de mérkőzéseken nem szerepelhet. Az MTK Budapest fellebbezést nyújt be az ügyben.

Mint ismeretes, az MTK Budapest hátvédjét, 2014. december 7-én, a DVSC TEVA elleni, idegenbeli, OTP Bank Liga mérkőzés utolsó másodperceiben kiállította a játékvezető. A találkozót követő fegyelmi bizottsági ülésen Kálnoki-Kist – három hónapra – minden sporttevékenységtől eltiltották. A klub újabb tárgyalást kért, melyet január elején meg is tartottak, de életben hagyták a 90 napos eltiltást. Ezt fellebbezi meg a klub.