Az olaszok legyőzésével tornagyőztes a magyar csapat

Shares
 Keszthelyi Rita. MTI Fotó: Vajda János

Keszthelyi Rita. MTI Fotó: Vajda János

Százszázalékos teljesítménnyel megnyerte a miskolci Univer Kupát a magyar női vízilabda-válogatott. Bíró Attila együttese, amely a vasárnap kezdődő belgrádi olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokságra készül, a négyes torna keddi zárófordulójában 11-8-ra győzte le az olasz csapatot.

A magyar csapat előtt már az első támadás során három óriási lehetőség adódott a gólszerzésre, de kimaradtak a helyzetek. A túloldalon a vendégek nem tették meg ezt a szívességet, első két lövésük a hálóban landolt (0-2.) A miskolci Kemény Dénes Uszodában az első hazai találatot végül Kisteleki Hanna szerezte, majd a csapatkapitány Keszthelyi Rita is feliratkozott a gólszerzők közé. Az olaszok ugyanakkor rendkívül pontosan céloztak távolról, így egygólos vendégvezetésről indult a második felvonás (2-3).

Ezt követően sokáig csak „nyúzták” egymást a vízben a felek, a gólcsendet Keszthelyi törte meg, aki egy emberelőnyt – amelyet Bíró Attila időkérése előzött meg – váltott pillanatok alatt gólra (3-3). Nem sokkal később Szűcs Gabriella tökéletes bejátszását Illés Anna húzta az üres kapuba, majd Bujka Barbara ejtett három olasz védő, és a kiinduló kapus fölött a hálóba (5-3).

A nagyszünet után rögtön magyar előnnyel folytatódott az összecsapás, Kisteleki pedig a léc alá bombázott. Az olaszok válaszoltak (6-4), de Czigány Dóra némiképp szerencsés góljával visszaállt a háromgólos különbség. A kapusok keveset találkoztak a labdával, újabb két gyors gólváltás következett, magyar részről Keszthelyi és Illés volt eredményes (9-6). Nem sokkal később Csabai Dóra megúszásból eldönthette volna az összecsapást, de ziccert hibázott. Miután a kapuban Kasó Orsolya ekkor parádézott, az is belefért, hogy elöl sok volt a hiba, de Bujka második találatával megnyugodhatott a magyar együttes (10-6).

A zárófelvonás olasz góllal indult, majd egy szerencsés vendégtalálattal tovább csökkent a különbség. A magyarok sokáig még lövésig sem jutottak, de egy emberelőny végén Keszthelyi igazi vezérként magára vállalta a fontos lövést, és negyedik góljával bebiztosította a sikert két és fél perccel a vége előtt (11-8).

Univer Kupa:

Magyarország-Olaszország 11-8 (2-3, 3-0, 5-3, 1-2)
Magyar góldobók: Keszthelyi 4, Kisteleki H., Illés, Bujka 2-2, Czigány 1

Görögország-Magyar ligaválogatott 10-5 (2-1, 3-0, 3-0, 2-4)

A végeredmény: 1. Magyarország 9 pont, 2. Olaszország 6, 3. Görögország 3, 4. Magyar ligaválogatott 0

(MTI)