Az olimpikonokat segítő szurkolói kampányt indított az OTP Bank

Shares

OTP_RiaRiaSzáz nappal a riói játékok rajtja előtt a magyar olimpikonokat támogató szurkolói kampányt indított az OTP Bank.

Dolezsai Gergely, a bank marketingkommunikációs vezetője a szerdai sajtótájékoztatón kifejtette, gyémántfokozatú támogatóként az év végéig 130 millió forinttal segítik Magyar Olimpiai Bizottságot, de emellett fontosnak tartották, hogy a felkészülés utolsó időszakában lelki támogatást is nyújtsanak a versenyzőknek.

Ezért a pénzintézet egy olyan, OTP Riaria elnevezésű applikációt készített, amelynek segítségével a szurkolók közvetlen üzenetükkel támogathatják az olimpikonokat a felkészülési időszakban.
„A kampányunk arra hívja fel a figyelmet, hogy a sportolóknak nemcsak akkor van ránk, szurkolókra szükségük, amikor rajthoz állnak, vagy amikor a győzelmüket ünnepeljük, hanem edzésre indulva, a hideg hajnalokon is” – fogalmazott Dolezsai Gergely. Hozzátette: a drukkerek személyi számítógépükön vagy okostelefonjukon keresztül akár már a kora hajnali órákban biztató üzenettel ébreszthetik a kampányban szerepet vállaló sportolókat: Kanyó Zsolt paralimpikont, valamint Kozák Danuta, Mike Róbert, Nagy Viktor, Szilágyi Áron, Vasbányai Henrik vagy Verrasztó Dávid olimpikonokat.

Hirdetés

A Rióra készülő sportolókat támogató üzenetek a kampány Facebook applikációján keresztül jelennek meg, ezekből a legjobbakat a bank kéthetente kiválasztja, hogy Hajdú B. István hangján életre keljenek. Az a sportrajongó, aki csengőhangnak beállítja a szurkolói buzdítást, szintén megkapja majd a támogató üzenetet. Az ingyenes applikáció mobil platformról is elérhető.

A marketingkommunikációs vezetője kitért arra is, hogy a kezdeményezés minden olimpikon előtt szeretne tisztelegni, ezért az applikáció felületén lehetőség van arra, hogy az olimpikonok közül bárki csatlakozzon és szurkolói üzenetet kapjon.

A kampányhoz olyan különleges fotósorozatok és kisfilmek is kapcsolódnak, melyek eredeti helyszíneken, a sportolók otthonában, illetve edzéseik valódi színterein készültek. Így a szurkolók maguk is átélhetik mindazt, amit a nyári ötkarikás játékokra készülő sportolók nap, mint nap teljesítenek.

Hirdetés

(MTI)