Az Ormai Csarnokban fogadja a férfi asztalitenisz-válogatott az osztrákokat

Shares
Kosiba Dáneil

Kosiba Dáneil

Az Ormai László Csarnokban játszik a magyar férfi asztalitenisz-válogatott az osztrák csapattal a 2017-es csapat Európa-bajnokság selejtezőjének első körében.

A hazai sportági szövetség tájékoztatása szerint Aranyosi Péter szövetségi kapitány a Szudi Ádám, Majoros Bence, Lakatos Tamás, Kosiba Dániel négyessel számol a kedden 17 órától sorra kerülő összecsapáson. A címvédő osztrákok a Stefan Fegerl, Gárdos Róbert, Daniel Habesohn, Andreas Levenko kerettel érkeznek Magyarországra.

A női válogatott Svédországba látogat a selejtező második körében. Téglás Péter szövetségi kapitány – aki nem hosszabbítja meg a január 31-én lejáró szerződését és a jövő évtől Luxemburgban folytatja a pályafutását – Póta Georgina mellett a hazai Európa-bajnokságon bronzérmet nyert Pergel Szandrával és Madarász Dórával utazik Köpingbe. A mérkőzést szintén kedden játsszák, 18.30-tól.

Hirdetés

A magyarok az első fordulóban 3-0-ra verték a belgákat szeptember 27-én, Budapesten.

A csoportokban mindegyik csapat kétszer játszik a másik kettővel, egyszer otthon, egyszer idegenben. A tíz csoportelső az úgynevezett bajnoki divízióban, a tíz csoportharmadik a második osztálynak számító challenge divízióban szerepelhet a 2017-es Eb-n. A tíz csoportmásodikat öt párba sorsolják, és az öt oda-visszavágós párharc győztese a bajnoki divízióban, az öt vesztes pedig a challenge divízióban játszhat.

A 2017-es csapat Eb selejtezőjének menetrendje:
nők J-csoport:
november 1.: Svédország-MAGYARORSZÁG, Köping 18.30
november 22.: Belgium-Svédország
december 13.: Belgium-MAGYARORSZÁG
január 24.: MAGYARORSZÁG-Svédország
március 7.: Svédország-Belgium

Hirdetés

férfiak, A-csoport:
november 1.: MAGYARORSZÁG-Ausztria, Budapest (Ormai László Csarnok) 17.00
november 22.: Dánia-MAGYARORSZÁG
december 13.: Dánia-Ausztria
január 24.: Ausztria-MAGYARORSZÁG
március 7.: MAGYARORSZÁG-Dánia

(MTI)