Az Újpest és a Vasas is a Szusza Ferenc Stadionban játszhat

Shares

Szusza_stadionA következő idényben a Szusza Ferenc Stadionban játszhatja hazai mérkőzéseit az Újpest és a Vasas a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) döntése értelmében.
Az MLSZ honlapja szerdai beszámolójában azt írta, hogy valamennyi körülményt mérlegelve, a szurkolók érdekeit is figyelembe véve határozott így.

A problémát az okozta, hogy a szövetség infrastruktúra-szabályzata szerint a szombaton rajtoló idénytől csak olyan pályán lehet élvonalbeli meccset rendezni, amelynek van fűtése, ugyanakkor az újpesti létesítményben mostanáig ez a fejlesztés nem valósult meg.

„A helyzet kialakulásában jelentős szerepet játszott a Szusza Ferenc Stadion jogi státusza rendezésének elhúzódása. Az állami tulajdonban lévő, több sportág által is használt komplexum vagyonátadása jelenleg is folyamatban van” – olvasható az indoklásban.

A MLSZ azt is közölte, hogy az Újpest FC egy több országban is kipróbált mobil pályafűtési eszközt kíván alkalmazni, az elnökség azzal a feltétellel engedélyezte a Magyarországon még nem használt eszközt, hogy mindkét klub vállalta alternatív helyszín biztosítását nem várt helyzet kialakulása esetére. A Vasas az Illovszky Stadion felújítása miatt játszik majd Újpesten a következő idényben.

Az MLSZ elnöksége elfogadott egy olyan mérési rendszert, amely nyomon követi és számszerűsíti, hogy a magyar felnőtt hivatásos játékosok képzéséhez gyerekkoruktól kezdve mely nevelőegyesületek járultak hozzá.

„A mérési rendszer működtetésének egyik célja a képzés minőségének, hatékonyságának objektív, számokkal is kifejezhető értékelése, ezen keresztül pedig a képzés fejlesztése. A produktivitás folyamatos nyomon követése és transzparens elemzése egyértelmű jelzés a tulajdonosok, sportvezetők, szülők, játékosok és a közvélemény számára az egyesületi munka hatékonyságról, minőségéről” – olvasható az MLSZ beszámolójában, amely kifejti, hogy a női labdarúgók előmenetelét is figyelembe veszi, egyúttal az összes magyarországi sportszervezetre kiterjed, a kiemelt akadémiák mellett a legkisebb egyesületek hozzájárulását is átláthatóan számszerűsíti.

A rendszer alkalmazására a 2017/18-as szezontól kerül sor.

(MTI)