Az Újpest FC-n múlik, mikor térhet vissza a Szusza Ferenc Stadionba

Shares

Szusza_stadionŐze István, az UTE elnöke szerint elsősorban a labdarúgócsapatot működtető gazdasági társaságon múlik, hogy az együttes mikor játszhatja hazai mérkőzéseit ismét a Szusza Ferenc Stadionban.

Az anyaegyesült elsőszámú vezetője az MTI-nek kedden elmondta, a műszaki átadás-átvétel megtörtént, a használatbavételi engedély kiadása folyamatban van, így már csak két lépés van hátra: egyrészt a futballcsapatot működtető kft.-nek meg kell állapodnia a létesítmény jelenlegi vagyonkezelőjével és üzemeltetőjével, a Nemzeti Sportközpontokkal, továbbá az MLSZ-nek jóvá kell hagynia a stadiont élvonalbeli mérkőzések megrendezésére.

„A használatbavételi engedély műszakilag vizsgálja a stadiont. De ez nem elég ahhoz, hogy az MLSZ játékengedélyt adjon a stadionra. Ahhoz egyéb szabályoknak is meg kell felelni. Az Újpest FC-nek vissza kellene szolgáltatnia a bontás előtt leszerelt felszereléseket, hogy a létesítmény megfeleljen a szövetség előírásainak” – mondta a sportvezető, aki hozzátette, amíg az MLSZ nem adja ki a szükséges engedélyt, addig a Vasas sem játszhat a Szusza Ferenc Stadionban.

Őze István hangsúlyozta, az anyaegyesület jelenleg nem rendelkezik az üzemeltetési jogokkal, azaz mint társadalmi szervezet semmiféle aláírási joggal sem rendelkezik a Szusza Ferenc Stadion vonatkozásában.

A klubelnök elmondta, a rekonstrukció munkálatai valóban elhúzódtak, mivel a bontás során olyan elemek kerültek elő, amelyekkel nem számoltak, emiatt újra kellett tervezni a munkákat és szerződést is kellett módosítani.

Gyarmati Eszter, az Újpest FC ügyvezetője kedd reggel úgy nyilatkozott, a használatbavételi engedély hiányzik ahhoz, hogy a csapat visszatérhessen a Szusza Ferenc Stadionba, addig továbbra is Kecskeméten játssza hazai meccseit. Az ügyvezető jelezte, ők nemcsak a stadiont, hanem a hozzá tartozó létesítményeket, épületeket is szeretnék használni. Elmondása szerint Őze István, az UTE elnöke egyszer már hajlott erre, s volt erről egy szándéknyilatkozata, ám később meggondolta magát.

Az újpesti stadionban kisebb felújításokat végeztek el, a mosdók, a sajtó- és a VIP-helyek újultak meg, a hazai és vendégszurkolók szektora felcserélődött, s további büféhelyiségek épültek.

Az Újpest FC az OTP Bank Ligában a hatodik helyről várja a tavaszi rajtot, s versenyben van még a Magyar Kupában is.