Az Újpest nyerte a Ferencváros elleni derbit

Shares
 A győztes újpesti csapat a Groupama Arénában. MTI Fotó: Kovács Tamás

A győztes újpesti csapat a Groupama Arénában. MTI Fotó: Kovács Tamás

Az éllovas Ferencváros éppen ősi riválisától, az Újpesttől szenvedte el első vereségét a Groupama Arénában: a lila-fehérek 1-0-ra nyertek a labdarúgó OTP Bank Liga 19., idei utolsó fordulójának szombat esti rangadóját.

Az ötödik percben a Ferencváros válogatott csatárát, Böde Dánielt egy ütközés után le kellett cserélni. A góllövőlista vezetőjének az első diagnózis szerint a bokaszalagja sérült meg. Egyik kulcsembere kiválása ellenére egyértelműen az FTC dominált az első félidőben. Sokkal több helyzetet dolgozott ki, de egyiket sem tudta értékesíteni.

A második felvonást is veszélyesebben kezdte a listavezető, de lehetőségeit ebben az időszakban is elpuskázta, újpesti részről viszont Diagne egy szöglet után betalált. A szenegáli támadó sorozatban hetedik bajnoki meccsén volt eredményes. A házigazdák fölénye a hajrában is meddőnek bizonyult, mert a vendégek kitartóan védekeztek, így 2010. április 30-a után ismét nyerni tudtak a Ferencváros otthonában.

Hirdetés

A Ferencváros házigazdaként legutóbb 2013 áprilisában szenvedett vereséget, de a Pécs elleni találkozót (1-2) a Puskás Ferenc Stadionban rendezték. Az Üllői úton, akkor még az Albert Flórián Stadionban utoljára 2012 augusztusában kapott ki az FTC, amikor a Budapest Honvéd győzött 2-0-ra.

Az immár hét bajnoki találkozó óta veretlen lila-fehérek sikerükkel feljöttek a második helyre, hátrányuk 18 pont a zöld-fehérekkel szemben.

Nebojsa Vignjevics. Fotó: ujpestfc.hu

Nebojsa Vignjevics. Fotó: ujpestfc.hu

Nebojsa Vignjevics, az Újpest FC vezetőedzője: „Nyertünk! Kimondani is fantasztikus, megnyertük a derbit, egy fantasztikus, felejthetetlen mérkőzést játszottunk, amelyet valószínűleg sosem lehet majd kitörölni a derbik almanachjából. A játékosok, a stadion, a hangulat, és nem utolsó sorban a szurkolók mind olyan atmoszférát teremtettek, amely a derbit méltán emeli a magyar labdarúgás legrangosabb mérkőzésének szintjére. Megérdemeltük a győzelmet, hisz mindig nehéz a Ferencváros ellen játszani, de most a jó teljesítmény mellé szerencse is párosult. A kulcs talán az volt a sikerhez, hogy már a középpályán sikerült megállítani a ferencvárosi akciókat, kikapcsoltuk Hajnalt, Gerát, nem tudtak üres területbe mozogni. Mi pedig vártuk a megfelelő pillanatot a gólszerzésre. Ez pedig meg is érkezett, türelmesen és fegyelmezetten játszottunk, amelynek meg lett a gyümölcse. Nálunk volt a labda, mi irányítottunk, ezért gratulálok minden játékosomnak, az egész stábnak, a csapatnak, ez nem csak egy pályán megnyert meccs, ez az egész Újpest győzelme. Gratulálok!”

OTP Bank Liga, 19. forduló:

Ferencváros-Újpest FC 0-1 (0-0)
Groupama Aréna, 17 489 néző, v.: Kassai
Gól: Diagne (59.)
Ferencváros: Dibusz – Dilaver, Nalepa, Leandro, Ramírez – Nagy Á. – Sesták, Gera, Hajnal (Busai, 64.), Lamah (Radó, 64.) – Böde (Varga R., 9.)
Újpest FC: Balajcza – Nagy T., Heris, Litauszki, Mohl – Bardhi (Sallai, 91.), Sankovic, Balogh B., Hazard (Kecskés, 93.) – Diagne, Balázs B. (Cseke, 69.)

Forrás: MTI/ujpestfc.hu