Az UTE nyert a Fradi otthonában is

Shares

FTC_UTEEgy héttel korábban Újpesten kapott ki a Ferencváros jégkorong csapata, a zöld-fehéreknél  ezdőcere következett, ám vasárnap este Pesterzsébeten is a lila-fehérek nyertek egy góllal (2-3).

Mindkét csapat nagyon komolyan vette a mérkőzést. Az FTC-t fűtötte a visszavágás lehetősége a múlt vasárnapi vereségért, másrész a lilák Szilassy edző szerint csak rangadót játszanak az idei MOL Ligában, hiszen a szoros mezőnyben minden pont számít. Az Újpest uralta a mérkőzés első felét, sokkal többször volt a korong a vendégek térfelén. De a hazaiak védekezésében nem nagyon volt hiba. Sőt, a harmad felére szurkolóik által támogatva kiegyenlítették a játékot. A 13. percben emberelőnyből meg is szerezték a vezetést: Horváth balról nem kapura lőtt, hanem kicsit jobbra, ahová Novak érkezett és Pleszkán már nem érhetett oda. (1-0).

A második harmadban nem született újabb gól, majd a záró játékrész elején Jussi Tapio lőtte be Mihalik átadását (1-1). A hazaiak hamar visszavették a vezetést: Rafaj emberelőnyben balról üresen lőhetett. A korong vagy már bement a hosszú sarokba, vagy kapuvas volt, de a visszapattanó korong Pleszkánról egészen biztosan gól let (2-1). De nem maradt így sokáig! A 44. percben Durak húzódott előre, és Mihalik átadását egyből bevágta a jobb alsó sarokba (2-2). Két perc múlva jött a következő találat: Tapio beverekedte magát a támadó harmadba, és féltávolról gólt lőtt (2-3).

Az újpesti légiós sor jelenleg a MOL Liga legjobb támadósora. A mai forduló után Jozef Mihálik és Jussi Tapio vezeti a pontlistát 14-14 ponttal, őket Teemu Elomo követi 13 ponttal.

Szakács Ferenc (Ferencváros): „Úgy mentünk ma ki a jégre, hogy nyerni kéne ezt a meccset, és ez az első két harmadban nagyjából működött is. Sajnos elfogytak a védők, 5 hátvéddel kellett játszanunk a végén, és a harmadik harmadban hibáztunk kettőt, amit büntetett az UTE. Nagyon idegesen játszottunk, az első két harmadban is, amikor vezettünk. Megyünk tovább, sajnos kicsit sok a sérültünk, de mindenképpen kellenek a győzelmek, hogy a fejekben tisztuljon a kép.”

Szilassy Zoltán (vezetőedző, UTE): „Ehhez a győzelemhez kellettek a légiósok, három nagyon kemény, melós sor, és egy remek kapusteljesítmény, igazi csapatmunka volt. Ha lehet itt beszélni Fradi-szívről, akkor Újpesten most nagyobb a szív! Szisztémában dolgoztunk, úgy gondolom, végig domináltuk a meccset, megtaláltuk az első gólt és a fizikumunk meghozta az eredményét. Örültem, hogy ennyi ember kijött megnézni a meccset, kellettünk mi is ahhoz, hogy ez érdekessé váljon, bízom benne, hogy még többen lesznek a derbiken később. Reméljük, kedden, Újpestre is sokan kilátogatnak.”

MOL Liga:

Ferencváros-UTE 3-2 (1-0, 0-0, 1-3)
Gól: Novak (13.), Rafaj (43.), illetve Tapio (41., 46.), Durak (44.)

Dab.Docler-Nové Zámky (szlovák) 2-0 (0-0, 2-0, 0-0)
Gól: Azari (32.), Papp (36.)