Azonnal megkopasztotta edzőjét a Vb-ezüstérmes Tóth Krisztián

Négy éve még az ifjúsági olimpián küzdött, s végzett a cselgáncsozók 81 kg-os súlycsoportjában a harmadik helyen Tóth Krisztián, aki azóta minden tekintetben felnőtt: az idén immár a 90 kg-ban Eb-bronzot, augusztus végén pedig vb-ezüstöt szerzett – a sportágban hetedik magyar versenyzőként vívott vb-döntőt –, a világranglistán a negyedik helyen áll, az olimpiai kvalifikációs rangsorban pedig az első!

– Még júniusban a hazai rendezésű Grand Prix után, amelyen ezüstérmes lett, azt mondta: a súlycsoportjához alacsony, azonban magassarkú cipőt mégsem vehet fel, így inkább még felszed három kiló izmot, hogy jobb legyen. Ezek szerint ez a plusz három kiló izom már fel is ugrott?
– Egyelőre nagyjából nyolcvan dekáról beszélhetek, de nem is kell semmit elsietni, még bőven van időm az olimpiáig. Aki gyorsan épít száraz tömeget, az veszít a rugalmasságából, a koordinációs képességéből, könnyebben megsérülhet, és ezeket elkerülném.

– Szűk két héttel a cseljabinszki világbajnokság után még mindig álomszerű, hogy mindössze húszévesen a súlycsoportjában a földkerekség második legjobbja lett, vagy kimondja, igenis ott van a legszűkebb elitben?
– A kettő között vagyok. Valahol már feldolgoztam, hogy beverekedtem magam a topkategóriába, de tényleg jó szó rá, hogy ez mégiscsak álomszerű. Már csak azért is, mert nem tagadom, már akadtak mélypontjaim. A súlycsoportváltás soha nem egyszerű, amikor pedig bejött az a szabályváltozás, hogy második szándékból sem lehet lábra támadni, az hatalmas csapás volt számomra. De szerencsére meg vagyok áldva egy viszonylag közepes tehetséggel, és egyszerűen kihívásnak fogtam fel, hogy ha már a második emeletről visszaestem a földszintre, akkor újra felmásszak. Szinte elölről kellett kezdenem a dzsúdót, eddig azonban úgy néz ki, hogy sikerült. Köszönhetően persze annak is, hogy a KSI-ben kiváló szakmai háttér áll mögöttem, és közösen át tudtunk lendülni a nehézségeken. Pánczél Gáborral és Preiszler Gáborral készülök, nagyjából 90:10 százalék arányban, és ugyanez volt az arány, amikor korábban a nevelőedzőim, Horváth István és Szombat Attila foglalkoztak velem. Minden kis apróság kellett ahhoz, hogy most vezethessem az olimpiai kvalifikációs ranglistát.

– Aminek megvan az a „hátulütője”, hogy ha idén még elindul a korosztályos világversenyeken is, akkor azokon is ki kellene vágnia a rezet. Holott egy évben három-négy nagy versenyre nem lehet csúcsformát időzíteni.
– Ráadásul nekem idén öt van, mert a felnőtt Eb és vb után a jövő héten már megyek a bukaresti junior Eb-re, november végén a varsói U23-as Eb-re, a kettő között pedig a junior vb-re Miamiba. Ez tényleg kicsit sok így együtt. Ennek ellenére ezeken is a dobogón szeretnék állni, lehetőleg legfelül, mégsem leszek csalódott, ha nem jön össze. A korosztályomban sem én vagyok az egyetlen, akivel most úgy számolnak, hogy a riói, de főleg a tokiói olimpián már befuthat, vagyunk legalább hárman, és ki tudja, mennyien csatlakoznak még hozzánk. Addig még sok víz lefolyik a Dunán. Ami az idei évet illeti, a két legfontosabb versenyről megvan az érem, ha még beesik valami, az már ajándék.

– Így a végén azt a kérdést nem hagynám ki, hogy végül is mikor vágta le az edzője, Pánczél Gábor haját kopaszra, mint vb-érmes, az előzetes megállapodásuk alapján?
– Ezzel nem vártam sokat, rögtön aznap, vacsora után fél 11-kor. Gábor próbált kibújni az ígérete alól, de mondtam neki, hogy nincs mese.

(mno.hu, fotó: EP/AFP)