Babos Tímea egyéniben és párosban is döntős Taskentben

Shares

Babos Tímea magabiztos játékkal bejutott a döntőbe a 250 ezer dollár összdíjazású taskenti keménypályás tenisztornán, majd párosban is nyert az elődöntőben.
babos_WTA

A verseny második kiemeltje – aki a világranglista 52. helyén áll – pénteken a fehérorosz Arina Szabalenkával (119.) csapott össze, és rendkívül könnyedén, 22 perc alatt megnyerte az első játszmát. Már a második játékban elvette ellenfele adogatását, amit 4:1-nél megismételt, majd hozta a sajátját.

A második szett is eleinte úgy folytatódott, ahogy az első. Babos Tímea két brékkel 4:0-ra elhúzott, ott viszont kissé megtorpant, és ellenfele ezt kihasználva, három játékot nyerve felzárkózott. A nyolcadik gém úgy lett a magyar teniszezőé, hogy közben kicsit aláfordult a jobb bokája és két bréklabdát is hárított, majd a következő játékban ellenfele adogatásánál két meccslabdája akadt, de azokkal még nem tudott élni. Végül a saját szervajátékával zárta le a mérkőzést. A második szett 44 percig tartott.
Babos bő másfél hete, Québecben is döntős volt, és idén már harmadik alkalommal játszhat tornagyőzelemért, mivel februárban, Budapesten is fináléba jutott, és nyert is.

Hirdetés

A döntőben Katerina Bondarenko lesz az ellenfele. A soproni lány és ukrán ellenfele 2015-ben kétszer WTA-torna selejtezőjében játszott egymás ellen. Antwerpenben Bondarenko, míg egy hónappal később Mexikóban Babos Tímea nyert, egyaránt három szettes mérkőzésen.

„Ez kemény volt, Szabalenka nagyon nagyokat ütött. Egy ideig rendkívül jól játszottam, aztán visszavettem az intenzitásból, ez pedig megbosszulta magát. Ellenfelem visszajött a mérkőzésbe, de végül sikerült kiküzdenem a győzelmet.”

Párosban az elsőként kiemelt Babos Tímea, Andrea Hlavackova alkotta magyar, cseh duó a találkozó elején elvette a negyedikként rangsorolt Irina Hromacseva, Ipek Soylu kettős adogatójátékát, és 2:0-s előnyre tett szert, ám az orosz, török páros 2:2-nél egyenlített. Ezt követően azonban Babosék kétszer is brékeltek, és sorozatban négy játékot nyerve 29 perc alatt szettelőnybe kerültek.

A második játszma elején Babosék ismét elvették Hromacseváék adogatását, s előnyüket végig tudták vinni az egész, 33 percig tartó szetten, így magabiztos sikerrel kerültek a fináléba.

Hirdetés

Tashkent Open

Egyéni, elődöntő:

Katerina Bondarenko (ukrán) — VEra Zvonarjova (orosz) 7:6 (9-7), 4:1-nél Zvonarjova feladta
Babos Tímea (2.) — Arina Szabalenka (fehérorosz) 6:1, 6:4

Páros, elődöntő:

Babos, Hlavackova (magyar, cseh, 1.) — Irina Hromacseva, Ipek Soylu (orosz, török, 4.) 6:2, 6:3
Nao Hibino , Okszana Kalasnyikova (japán, grúz, 2.) — K. Bondarenko, Alekszandra Krunics (ukrán, szerb, 3.) 6:4, 3:6, 12-10

Forrás: babostimea.hu/MTI