Babos Tímea már a második fordulóban Pekingben

Shares

babostimeaAlig több mint egyórás mérkőzésen biztosította helyét a legjobb 32 között Babos Tímea a 6,289 millió dollár összdíjazású (1,73 milliárd forint) pekingi tenisztornán.

A világranglistán 25. magyar játékos a montenegrói Danka Kovinicet (63.) győzte le vasárnap úgy, hogy mindössze három gémet vesztett.

„Örülök, hogy ismét sikerült összeszedettebben játszani. Így év végén már fárad az ember. De mindent bele kell adni, csak akkor lehet nyerni” – nyilatkozta honlapján Babos, hozzátéve, a következő meccs nehéz lesz, hiszen a nagyon jó formában lévő Johanna Konta ellen lép pályára.

Hirdetés

A magyar származású, brit színekben induló riválist a 11. helyen emelték ki a pekingi szervezők.

A Sydney-ben született Konta Johanna és a soproni Babos Tímea eddig csak egyetlen alkalommal játszott egymás ellen. Négy évvel ezelőtt a US Openen Konta nyert 6:2, 7:5 arányban.

China Open
Peking, összdíjazás: 6 289 521 dollár

1. forduló (a 32 közé jutásért):

Agnieszka Radwanska (lengyel, 3.)-Vang (kínai) 6:2, 6:2
Jekaterina Makarova (orosz) – J. Vesznyina (orosz) 6:2, 6:1
C. Wozniacki (dán) – C. Vandeweghe (amerikai) 6:1, 2:6, 6:4
Roberta Vinci (olasz, 13.) – S. Zheng (kínai, WC) 6:0, 3:6, 6:3
Alizé Cornet (francia) – S. Rogers (amerikai) 4:6, 6:2, 6:2
Belinda Bencic (svájci,) – A. Beck (német) 6:3, 6:2
Jaroszalava Svedova (kazah) – C. Suárez Navarro (spanyol, 7.) 6:1, 6:3
Babos Tímea – Danka Kovinic (montenegrói) 6:1, 6:2
Johanna Konta (brit, 11.) – A. Sevastova (lett) 6:1, 6:1
Alison Riske (amerikai, Q) –A. Pavljucsenkova (amerikia, 15.) 7:6(4), 6:1
Shuai Zhang (kínai) – S. Stosur (ausztrál) 6:1, 6:2
Yanina Wickmayer (belga) – Monica Puig (Puerto Rico-i) 6:2, 6:0
Madison Keys (amerikai, 8.) – YY Duan (kínai, WC) 6:0, 4:6, 6:1
Kristina Mladenovic (francia) – J. Jankovics (szerb) 6:3, 5:7, 7:6(4)
Misaki Doi (ajpán) – N. Gibbs (amerikai, Q) 7:5, 6:2
Yafan Wang (kínai, Q) – Madison Brengle (amerikai) 6:2, 6:2
Julija Putyinceva (kazah) – J. Ostapenko (lett) 6:1, 3:6, 7:5
Garbine Muguruza (spanyol, 2.) – I-C. Begu (román) 2:6, 6:2, 6:3