Babos Tímea visszavágott

Shares

Babos Tímea egyesben győzelemmel mutatkozott be a Miamiban zajló keménypályás tenisztornán, az első fordulóban két szettben legyőzte a német Mona Barthelt.

A magyar játékos (a világranglista 47. helyezettje) 1 óra 35 perc alatt nyert német riválisa (65.) ellen. Az egy óráig tartó első játszmában Babos 4:5-ös hátránynál három brék-, illetve játszmalabdát hárított, majd a rövidítésben jobbnak bizonyult. A második szettet az elbukott adogatójátékok vezették fel: amíg az első játszmában egyik játékos sem tudott brékelni, addig a második felvonás első hat szervagémjéből ötször a fogadó nyert. Miután ebben a különcsatában Babos jobbnak bizonyult, 4:2-es előnyét követően ő adogatott, és simán lezárta a összecsapást.

„Nagyon elhúzódtak a mérkőzések, hiszen azt gondoltam, hogy helyi idő szerint délután 2-kor kezdődik majd a meccsem, ehhez képest este 7-kor kerültem pályára” – nyilatkozta honlapjának a soproni teniszező. Babos hozzátette: a nagy szélben nem volt könnyű játszani, ráadásul „kellemetlen” ellenfele volt, akitől legutóbb kikapott. A februári, budapesti torna nyolcaddöntőjében Barthel három szettben legyőzte az ott címvédő, harmadik helyen kiemelt Babost.

A két teniszező párharcában Babos 3-2-re szépített: a budapesti összecsapás előtt 2012-ben Montrealban és 2015-ben Charlestonban Barthel nyert, a magyar teniszező ugyancsak 2015-ben Marrákesben bizonyult jobbnak.

Babos a miami torna második fordulójában a hatodik helyen kiemelt lett Jelena Ostapenkóval találkozik. A Roland Garros 2017-es győztese az első fordulóban erőnyerő volt.

Babos Tímea párosban is indul, változatlanul a francia Kristina Mladenovic oldalán. A negyedik helyen kiemelt duó első ellenfele az ausztrál Ashleigh Barty és az amerikai CoCo Vandeweghe párosa lesz.

Miami Open

Nők, 1. forduló (a 64 közé jutásért):

Babos Tímea-Mona Barthel (német) 7:6(5), 6:3

 

(MTI)