Babos Tímeáék bejutottak a madridi döntőbe

Shares

Könnyed győzelemmel jutott döntőbe a Babos Tímea, Andrea Hlavackova kettős a madridi salakpályás tenisztorna női párosversenyében.

Az ötödik helyen kiemelt magyar, cseh páros a Simona Halep, Irina Begu román duóval mérkőzött a pénteki elődöntőben.

A múlt heti, rabati tornán győztes Babosék kiválóan kezdtek, rögtön az első két lehetőségnél elvették ellenfelük adogatását, így már 5:1-re is vezettek. Az egyéniben döntős Halep fémjelezte páros 5:4-re még feljött ugyan, de Babosék kiszerválták az első szettet.

A második játszmában 2:2-ig tartotta magát a román kettős, később a magyar, cseh duó kétszer is brékelni tudott, így rövid úton lezárta az 1 óra 7 perces mérkőzést.

„Természetesen nagyon örülök a mai győzelemnek! Nagy meccs volt, jól kellett játszani. Nem volt egyszerű, számos alkalommal csak egy labdamenet döntött az adott játékról, 40-40 után” – értékelt honlapján Babos Tímea. – „Örülök, hogy két szettben győztünk és újra egy ilyen nagy versenyen döntőzhetek. Boldog vagyok, jól játszottunk.”

Babos és Hlavackova a döntőben a harmadikként rangsorolt Csan Jung Dzsan, Martina Hingis tajvani, svájci kettőssel játszik.

Mutua Madrid Open
Összdíjazás: 5,92 millió euró

Női páros, elődöntő:

Babos Tímea, Andrea Hlavackova (magyar, cseh, 5.) — Simona Halep, Irina Begu (román) 6:4, 6:2

Az egyéni női döntőben a címvédő Simona Halep ellenfe Kristina Mladenovic lesz. A román és a francia játékos ötödik alkalommal mérkőzik meg egymással, de ez lesz az első salakpályás összecsapásuk. Érdekesség, hogy Mladenovic 3-1-re vezet Halep ellen, a román lány csak két évvel ezelőtt Cincinnatiban tudott nyerni a francia ellen.

Női egyéni, elődöntő:

Kristina Mladenovic (francia, 14.) — Szvetlana Kuznyecova (orosz, 8.) 6:4, 7:6(4)
Simona Halep (román, 3.) — Anastasija Sevastova (lett) 6:2, 6:3

A férfiaknál összejött a történelmi 50. Rafael NadalNovak Djokovics összecsapás. A szerb teniszező és spanyol ellenfele holnap a madridi salakpályás torna elődöntőjében csap össze egymással 16 óra után.

A negyeddöntőben Nadal a belga Goffin ellen nyert két játszmában, míg Djokovics pénteken szabadnapot kapott, ugyanis ellenfele Kei Nishikori sérülés miatt nem tudott kiállni a mérkőzésre.

Djokovics 26-23-ra vezet Nadal ellen, legutóbb egy évvel ezelőtt a római negyeddöntőben a szerb játékos nyert 7:5, 7:6(4) arányban. Djokovics zsinórban hétszer győzte le a spanyolt. Nadal utoljára a 2014-es Roland Garros fináléjában tudta legyőzni Djokovicsot (3:6, 7:5, 6:2, 6:4).

Férfi egyéni, negyeddöntő:

Dominic Thiem (osztrák, 8.) — Borna Coric (horvát, LL) 6:1, 6:4
Pablo Cuevas (uruguay-i) — Alexander Zverev (német) 3:6, 6:0, 6:4
Rafael Nadal (spanyol, 4.) — David Goffin (belga, 9.) 7:6,(3), 6:2
Novak Djokovics (szerb, 2.) — Kei Nishikori (japán, 6.) — Djokovics játék nélkül jutott tovább.

Elődöntő:

Dominic Thiem (osztrák, 8.) — Pablo Cuevas (uruguay-i)
Rafael Nadal (spanyol, 4.) — Novak Djokovics (szerb, 2.)

Forrás: MTI