Babosék elvesztették a döntőt női párosban

Shares

Babos_MladenovicBabos Tímea – oldalán a francia Kristina Mladenoviccsal – kikapott a női páros fináléjában a wimbledoni teniszbajnokságon.

Babosék úgy jutottak el a fináléig, hogy a legjobb 16 között a címvédő és világelső Szu Vej-Hszieh, Suaj Peng tajvani, kínai kettőst búcsúztatták.

A meccs rögtön egy brékkel indult, az olaszok elvették Babos adogatását, majd hozták a sajátjukat. Mladenovic szervájánál sem sikerült az első játék begyűjtése a kissé megilletődötten játszó magyar, francia duónak, amikor azonban Errani volt soron, ők is brékeltek, s 3:1-re szépítettek. Mint azonban később kiderült, ez volt az egyetlen gém, melyet a nyitójátszmában hozni tudtak, a rutinos olaszok ugyanis 27 perc alatt szettelőnybe kerültek.

Hirdetés

A második felvonás is rosszul indult Babosék szempontjából, az elvesztett első játékot követően azonban a 21 éves soproni játékos adogatásánál sikerült egyenlíteni. Ezután fej fej mellett haladtak a felek, majd 3:2-es vezetésénél az ellenfél egy brékkel 4:2-re ellépett. A következő játék is az olaszé lett, akik így pályafutásuk első wimbledoni címének kapujába kerültek. Babosék ugyan nyertek még egy gémet, de Vinciék végül – igazolva a papírformát – „behúzták” a meccset.

Az ellenfél ma parádésan játszott, gyakorlatilag esélyt sem adott a győzelemre – értékelt a honlapján, a babostimea.hu oldalon Babos Tímea. „Mi talán kevésbé játszottunk jól, főleg a szerva nem volt olyan hatékony, mint az elmúlt meccseken. De természetesen boldog vagyok, óriási élmény volt a centeren egy döntőt játszani!” – tette hozzá.

A győztes páros 325 ezer fontot (körülbelül 120 millió forintot) kap sikeréért, míg Babosék 163 ezerrel vigasztalódhatnak.

Legutóbb 1986-ban játszhatott magyar játékos Grand Slam-tornán döntőt, akkor Temesvári Andrea Martina Navratilovával diadalmaskodott Párizsban, a francia nyílt bajnokságon.

Női páros, döntő:

Sara Errani, Roberta Vinci (olasz, 2.)-Babos Tímea, Kristina Mladenovic (magyar, francia, 14.) 6:1, 6:3