Bácsi Péter arany- Lőrincz Tamás bronzérmes

Shares

Bácsi Péter (HUN)_FTCBácsi Péter aranyérmet nyert a kötöttfogásúak 80 kilogrammos kategóriájában a taskenti birkózó-világbajnokság szombati versenynapján. Lőrincz Tamás bronzérmet nyert a kötöttfogásúak 66 kilogrammos kategóriájában.
A fináléig tartó úton 8-0-ra verte a tádzsik Firdovsz Rafijevet, 6-3-ra a svéd Jim Eric Petterssont, 4-0-ra a litván Aleksandr Kazakevicet, az elődöntőben pedig 10-2-re a lengyel Tadeusz Michalikot. Az aranyért az orosz Jevgenyij Szaljejev volt az ellenfele, akit küzdelmes mérkőzésen 2-1-re győzött le.

Bő egy perc elteltével Szaljejevet intette meg a bíró, de az orosz eredményesen védekezett térdelő állásban, így nem született meg az első pont. Ötven másodperccel később Bácsinak kellett lemennie a szőnyegre, de ezúttal már más volt a forgatókönyv: Szaljejev elindított egy pörgetést, nem tudta azonban folyamatosan végrehajtani, így az akcióért mindketten kaptak egy-egy pontot. A második három percben az orosz fáradni látszott, Bácsi viszont – amint az a nemzetközi szövetség internetes közvetítéséből kiderült – továbbra is ment előre, s egyszer sikerült kitolnia ellenfelét, az ezért járó egy pont pedig végül győzelmet ért a 80 kilogrammban, amely amúgy nem olimpiai kategória.

Fantasztikusan birkózott egész nap, az előcsatározások során is jobb volt ellenfeleinél, és annak ellenére, hogy számszerűen kicsi volt a különbség, a döntőben is ez érződött” – értékelt Struhács György, a kötöttfogásúak kapitánya.

Hirdetés

Bácsi ebben az évben nyerte második Eb-címét, világranglista-vezetőként érkezett az üzbegisztáni vb-re, és az első világbajnoki érmét szerezte meg.

Sikere azt jelenti, hogy már három dobogós helyezésnél tart a magyar küldöttség Taskentben. Az elsőt Lőrincz Viktor harcolta ki pénteken, amikor harmadik lett a kötöttfogásúak 85 kilogrammos kategóriájában, a másodikat pedig testvére, Lőrincz Tamás, aki szombaton végzett harmadikként a 66 kilósok mezőnyében.

Lőrincz Tamás 66 kilogrammos kategóriában a bronzcsatáig úgy jutott el, hogy a francia Artak Margaryant 9-0-ra, az oroszok idei Európa-bajnokát, Adam Kurakot 6-2-re, az örmény Migran Arutyunjant pedig 6-4-re győzte le, majd az elődöntőben a 60 kilogramm iráni olimpiai bajnokától, Omid Noruzitól 4-1-re kikapott.

Hirdetés

A harmadik helyért a 2012-ben Európa-bajnok német Frank Stäbler volt az ellenfele, akivel szemben már 11 másodperc elteltével két pontot szerzett egy mögé kerüléssel. Ezt követően is – amint az a nemzetközi szövetség internetes közvetítéséből kiderült – jóval aktívabban mozgott riválisánál és sokkal erősebbnek is tűnt nála. Egy perc 14 másodpercnél 3-0-ra vezetett, mert kitolta a szőnyegről Stäblert. Szűk egy perccel később intették is a németet, de Lőrincz ekkor nem tudott pontot csinálni, mivel a német gyorsan felállt a térdelő állásból. A szünet előtt következett egy újabb kitolás, majd a második három percben még egy, így alakult ki az 5-0-ás végeredmény.

Struhács György, a kötöttfogásúak kapitánya az MTI-nek azt mondta, Lőrincz Tamás „rettenetesen erős ágon végigverte szinte az egész világot, többek között orosz Európa-bajnokot is legyőzött”.
 „Az elődöntőben is egyértelműen ő irányított, de ott kis hibát követett el, ezért kapott ki. Egy emelésnél véletlenül kilépett, így ahelyett, hogy dobásért ő kapott volna pontot, az iráni örülhetett.”

A magyar birkózó szomorúnak tűnt a bronzcsata után, a kapitány vigasztalta.
„Mondtam neki, örüljön annak, hogy megvan az első vb-érme, lépésről lépésre haladunk tovább, jövőre vb-t nyerünk, utána pedig olimpiát.” 

Forrás: MTI