Bácsi Péternek csak a sütiket kell mellőznie!

Shares

Bácsi Péter emel, 440

Túlzás nélkül állítható, a sportsajtó tele van Bácsi Péter nevével. A Ferencváros 80 kilóban világbajnok birkózója – dacolva a korábbi évek többszörös súlycsoport változásával, egyéni balszerencséinek sorával – egyre stabilabb formára fut fel. Ezt bizonyította a hétvégi, belgrádi Ljubomir Ivanovics Gedzsa Emlékversenyen is, ahol egyetlen ellenfele sem tudott pontot csinálni rajta.

„Pedig jöttek egymás után a komoly erők” – summázott Bácsi, akit annak dacára sem volt könnyű elérni, hogy pihenőjét tölti. „Szlovén és belorusz riválison át vezetett az utam az orosz bajnok Labanazovig, aki korábban 71 kilóban már nyert világbajnoki címet. Ellene is sikerült két pontot elérnem és ezzel a verseny győztese is lettem.”

 – A tény önmagában is gratulációt érdemel. S akkor még nem beszéltünk minden birkózó réméről, a fogyasztásról.

Hirdetés

„A 80 kilós súlyhatár ideális lett volna számomra, ebben nyertem Európa- és világbajnokságot is. Ám a 2016-os, riói olimpiára megint változtattak, így számomra csak egy megoldás marad: ismét vállalni a fogyasztás nem könnyű folyamatát. Egy kilót még így is nyertem, hiszen a korábbi 74 helyett, most 75 kilót kell majd hozni az idei Vb-n és jövőre, az olimpián is.”

– Most viszont még „csak” hetvenhétre kellett „leereszkednie”…

„Igen, mert ezen a viadalon minden súlycsoport még két kiló kedvezményt kapott. Ez nagyon jó lehetőséget kínált a felmérésre, ami igen jól sikerült. Könnyen hoztam a súlyt és semmi utóhatást sem éreztem a mérlegelést követően. Úgy érzem, így lesz ez akkor is, amikor majd a hetvenötöt kell mutatnia a mérleg nyelvének.”

– Az utóbbi időkben a dietetikusok szerepéről is sok szó esik…

„Elég változatosan étkeztem korábban is. Sok salátát is ettem, meg természetesen könnyű húsféleségeket is. Talán csak a sütiket kell egyértelműen mellőznöm. A dietetikusok elsősorban a táplálék kiegészítők megválasztásánál és adagolásuknál kínálnak jelentős segítséget, amit jómagam is köszönettel igénybe veszek.”

 – Köztudottan kevés a hazai rivális, ezért gyakran kell idegenbe utazniuk.

„Sajnos, nem csak klubunkban, a Ferencvárosban, de a válogatottban is hiánycikk a komoly edzőpartner. Igen vékony az élvonal, márpedig az a jó, ha minél többféle stílust képviselő ellenféllel tudunk gyakorolni. Ebben az alaphelyzetben egyszerűen muszáj külföldi edzőtáborokon részt vennünk. A mostani pihenő alatt foglalkozhatok a tizedik hónapos kisfiammal, Péterrel is, majd május végén tíznapos, horvátországi útra indulunk, ahol a magyarokon és a házigazdákon kívül szerb, szlovák és szlovén birkózókkal is gyakorolhatunk. Legközelebb júliusban, Varsóban indulok, de oda 80 kilóban nevezek. A 75 kilós, nagy próbám a szeptemberi világbajnokságon lesz, ahol a legfőbb cél az olimpiai kvóta megszerzése.”

Bacsi Peter