Bacsinszky nyerte a Tímeák csatáját

Shares

BacsinszkyAz ötödik helyen kiemelt Babos Tímea két szettben kikapott az elsőként rangsorolt svájci Timea Bacsinszkytől a 250 ezer dollár (69 millió forint) összdíjazású rabati salakpályás női tenisztorna elődöntőjében.

A világranglistán 40. magyar játékos – aki tavaly döntős volt Marokkóban – eddig egyszer találkozott a rangsorban 15. riválisával, a 2010-es budapesti tornán két sima szettben kikapott tőle.

A 22 éves Babos Tímea rögtön semmire elvesztette adogatását, majd 2:3-nál visszavette azt. Ezután sorozatban négy brék következett, majd 4:5-nél a magyar származású Timea Bacsinszky már kiszerválta a szettet, és 49 perc elteltével vezetéshez jutott.

A második felvonásban 2:2-nél a 26 éves Bacsinszky került lépéselőnybe, Babos azonban 4:3-ra fordított. A svájci 4:5-nél a meccsért adogathatott, a soproni teniszező ekkor még „semmire” visszabrékelt, ám 5:6-ról már nem tudott egyenlíteni, így 1 óra 46 perc után Bacsinszky jutott tovább.

[Customads id=646335]

Az alsó ágon Marina Erakovic a selejtezőből indulva jutott be a fináléba, az új-zélandi teniszezőnő szetthátrányból fordított a holland Kiki Bertens ellen.

Bacsinszky és Erakovic korábbi két mérkőzésén egyaránt a svájci teniszezőnő nyert. Érdekesség, hogy Bacsinszky kilenc évvel ezelőtt az Ausztrál Openen és tavaly Indian Wellsben is szetthátrányból fordított.

Grand Prix DE SAR La Princesse Lalla Meryem
Rabat. Összdíjazás: 250 ezer dollár.

Timea Bacsinszky (svájci, 1.) – Babos Tímea (5.) 6:4, 7:5
Marina Erakovic (új-zélandi, Q) – Kiki Bertens (holland) 2:6, 7:6(7), 7:5

(MTI)