Bacskai Balázs kvótát szerzett

Shares

Bacskai jobbrólBacskai Balázs bejutott a 69 kilogrammos súlycsoport elődöntőjébe, ezzel riói kvótát szerzett a Bakuban zajló ökölvívó olimpiai kvalifikációs versenyen.

A magyar szövetség tájékoztatása szerint a 2010-es Európa-bajnok bokszoló – aki a svéd Oliver Frodin, majd az amerikai Paul Kroll legyőzésével jutott be a negyeddöntőbe – csütörtökön a német Abass Baraout 3-0-s egyhangú pontozással verte a nyolc között. A Vasas 28 éves sportolója már az első két menetben eldöntötte a kvóta sorsát, miután mindkét szakaszt megnyerte a pontozóknál, így az is belefért számára, hogy az utolsó három percet a bírák ellenfelének adták: ezzel 29-28-ra nyert valamennyi bírónál.

Az azeri fővárosban ebben a kategóriában öt kvótát osztanak ki, így a négy közé kerüléssel Bacskai biztosította helyét a riói játékokon.

Bacskai Balázs 2006-ban junior világbajnokságot nyert, majd 2010-ben Moszkvában felnőtt Eb-címet szerzett. Az orosz fővárosban lenyűgöző teljesítménnyel lett aranyérmes, ezt követően azonban némileg megtört a karrierje, s a londoni olimpiára nem tudta kivívni az indulás jogát. Az elmúlt években előbb súlycsoportot váltott, a 75 kilogrammba lépett fel, s országos bajnoki címet is szerzett. Tavaly azonban visszatért a 69 kilósok közé, edzőt váltott, s jelenleg is a korábbi amatőr és profi világbajnok Erdei Zsolt irányításával készül. Idén aztán sikeresen mutatkozott be a félprofi WSB-sorozatban is, az áprilisi európai kvótaszerző viadalon azonban még lecsúszott a riói indulásról, Bakuban azonban karrierje során először olimpiai kvótát szerzett.

Jelen állás szerint két magyar öklöző lesz ott Rióban, miután Bacskait megelőzően, még az áprilisban rendezett európai kvalifikációs versenyen a 75 kilogrammos Harcsa Zoltán vívta ki az olimpiai szereplés jogát.

Az amatőrök számára a bakui az utolsó kvalifikációs viadal Rióra, ugyanakkor a félprofik és a profik majd júliusban Venezuelában küzdhetnek meg az utolsó 26 riói szabad helyért.

(MTI)