Bacskai, Nyéki és Sávoly is győzött

Shares
Erdei Zsolt és Bacskai Balázs. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Erdei Zsolt és Bacskai Balázs. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

A négy magyar döntős közül hárman, a 64 kilogrammban szereplő Nyéki Georgián, a 69 kilós Bacskai Balázs és a nehézsúlyú (91 kg) Sávoly Gergő is aranyérmet nyert szombaton a 60. Bocskai István nemzetközi ökölvívó emlékversenyen, Debrecenben, míg Varga Miklós (60 kg) ezüstérmet szerzett.

A kontinens egyik legkiemelkedőbb nemzetközi tornájának számító Bocskain idén a szokásosnál is erősebb mezőny gyűlt össze, 28 ország összesen 140 bokszolója érkezett a hajdúsági megyeszékhelyre, köztük két világbajnok és hét Európa-bajnok.

A szombati finálék ennek megfelelően nagyszerű, közönségszórakoztató küzdelmeket hoztak, s az Oláh Gábor utcai csarnokot majdnem megtöltő publikum szórakozásához a hazai versenyzők is jó teljesítménnyel járultak hozzá.

Az első magyar érdekeltségű döntő után ugyanakkor még maradhatott hiányérzet a helyi közönségben, mivel a Debrecenben mindig kedvencnek számító Varga Miklós vesztesen hagyta el a ringet a 60 kilósok fináléját követően. A hajdúsámsoniak kétszeres Európa-bajnoki bronzérmese az Eb-második grúz Otar Eranoszjan ellen lépett szorítóba, s – a magyar szövetség tájékoztatása szerint – az első két menetben kissé enerváltan bokszolt. A harmadikban aztán nagy hajrát nyitott, ám fordítani nem volt képes, s 2-1-es pontozással veszített.

Sokáig azonban nem kellett búslakodniuk a csarnokba kilátogatóknak, ugyanis következett Nyéki Georgián, aki egészen jó boksszal múlta felül a lett Dmitri Galagotot. A Győri Gladiátor sportolóját hatalmas küzdelmet vívott ellenfelével, aki többször is szabálytalan eszközökkel próbálta őt lelassítani, ennek ellenére a magyar végig jó tempóban ment előre, s többször tisztán talált. Végül a pontozók 2-1-re Nyékit látták jobbnak, aki ezzel első aranyérmének örülhetett a Bocskain.

 Nyéki Georgián. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Nyéki Georgián. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Ezek után lépett ringbe 2010 Európa-bajnoka, a 69 kilogrammos magyar bajnok, Bacskai Balázs, aki korábbi önmagát idéző szép bokszot produkált. Erdei Zsolt tanítványa az első menettől kezdve jobb volt a már olimpiai induló török Onul Sipalnál. Riválisát láthatóan meglepte összeszedett, kezdeményező bokszával, s az első és a második három percben is egyértelműen fölé kerekedett. Az utolsó három percben így Erdei a ring mellől már csak annyit kiabált, hogy „most már csak játék, csak játék”, Bacskai pedig ennek megfelelően „tanári módon” öklözött, s 3-0-ra nyert.
„Hétéves korom óta készülök arra, hogy egyszer majd én is eljussak az olimpiára. Eddig nem sikerült megvalósítanom a tervemet. Most úgy érzem, hosszú idő után megint azon az úton járok, ami elvezethet álmom beteljesüléséhez” – nyilatkozta a meccs után a Vasas sportolója.

Az utolsó magyar döntőt Sávoly Gergő vívta a holland Roy Korving ellen, aki pénteken Nagy Gergelyt győzte le. A találkozó kevés pontos ütést tartogatott, ám mindkét bokszoló lankadatlanul ment előre és küzdött. A bírák végül Sávolyt látták jobbnak, aki 2-1-re nyert.

 Sávoly Gergő, a 60. Bocskai István nemzetközi ökölvívó emlékverseny 91 kilogrammos súlycsoportja győztese az eredményhirdetésen a debreceni Oláh Gábor utcai sportcsarnokban 2016. február 6-án. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Sávoly Gergő. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

A magyar csapat a versenyt így három arany-, egy ezüst- és három bronzéremmel zárta.

(MTI)