Bahreinben is Rosberg győzött

Shares

Rosberg_BahreinAz ausztráliai idénynyitóhoz hasonlóan Nico Rosberg, a Mercedes német pilótája nyerte a Forma-1-es világbajnoki sorozat második futamát, a vasárnapi Bahreini Nagydíjat.

A 30 éves versenyző pályafutása 16. futamgyőzelmét aratta, egyúttal sorozatban ötödször diadalmaskodott, ugyanis a tavalyi szezon utolsó három viadala szintén az ő sikerével zárult.

Rosberg mögött a Ferrari finn pilótája, Kimi Räikkönen végzett a második helyen, míg Rosberg vb-címvédő csapattársa, a brit Lewis Hamilton ért célba harmadikként.

Rémálomszerűen indult a futam a Ferrari szempontjából, ugyanis a négyszeres világbajnok német Sebastian Vettel autója a felvezető körben füstölni kezdett, majd leállt, így ő el sem rajtolhatott. Ezt követően pedig Räikkönen keserítette el az olasz istálló híveit, miután csúnyán beragadt a rajtnál, s többen elé kerültek.

A start a címvédő Hamiltonnak sem sikerült jól, az élről nem tudta tartani Rosberget, aki könnyedén ment el mellette, az első kanyarban pedig Valtteri Bottas (Williams) ment neki, amitől kis híján megpördült. Hamiltonnak ugyan sikerült a pályán tartania az  autóját, ám nagyon hátracsúszott.

Az első körben Rosberg mögött Felipe Massa (Williams), Bottas, Daniel Ricciardo (Red Bull) és Räikkönen volt a sorrend, míg Hamilton a hetedik helyen haladt. Ez az állás azonban gyorsan módosult, miután a Ferrari finnje és a brit címvédő is folyamatosan „dolgozta magát” egyre feljebb, Räikkönen szép előzésekkel a második helyre jött fel, míg Hamilton 15 kör után már a harmadik volt.

Mint később kiderült, a dobogós helyekért zajló csata érdemi része ezzel le is zárult: Rosberg a célig nagyon biztosan tartotta maga mögött a finnt, akit szintén nem tudott megszorongatni Hamilton.

[Customads id=646335]

A vezető hármas a mezőny többi részéhez képest hatalmas előnyt harcolt ki, a helyezésekért azonban óriási csata folyt a pályán. A változatos versengés végén Daniel Ricciardo szerezte meg a negyedik helyet, az ötödik pozícióban pedig az újonc Haas-Ferrarival ismét emlékezeteset produkáló Romain Grosjain ért célba.

Minden bizonnyal nagy sikerként éli meg saját teljesítményét a belga Stoffel Vandoorne is, aki az ausztráliai balesete miatt távolmaradt Fernando Alonsót helyettesítette a McLaren-Hondánál, s a pontszerző tizedik helyen végzett.

Sikerével Rosberg komoly előnybe került legnagyobb riválisaival szemben a pontversenyben, ugyanis Hamilton 17, Räikkönen 32, míg Vettel 35 ponttal van lemaradva tőle.

A vb két hét múlva, Sanghajban folytatódik.

Bahreini Nagydíj (57 kör, 308,238 km, a pontszerzők):

1. Nico Rosberg (német, Mercedes) 1:33:34.696 óra
2. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 10.282 másodperc hátrány
3. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 30.148 mp h.
4. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) 1:02.494 perc hátrány
5. Romain Grosjean (francia, Haas) 1:18.299 p h.
6. Max Verstappen (holland, Toro Rosso) 1:20.929 p h.
7. Danyiil Kvjat (orosz, Red Bull) 1 kör hátrány
8. Felipe Massa (brazil, Williams) 1 k h.
9. Valtteri Bottas (finn, Williams) 1 k h.
10. Stoffel Vandoorne (belga, McLaren) 1 k h.
leggyorsabb kör: Rosberg
pole pozíció: Hamilton

A vb-pontversenyek állása 2 futam után (még 19 van hátra):

    pilóták:
1. Rosberg 50 pont
2. Hamilton 33
3. Ricciardo 24
4. Räikkönen 18
5. Grosjean 18

(MTI)