Baji Balázs új magyar csúccsal 4. az Európa-bajnokságon

Shares

Baji BalazsParádés estéje volt Zürichben Baji Balázsnak. Kétszer javított országos csúcsot és nagy csatában (szó szerint) végzett szoros negyedikként a 110 gát döntőjében, azonos idővel a harmadikkal, két századra az ezüstéremtől.

A kiváló békéscsabai atléta csütörtöki második futása után már 13,29 mp/+0,5w  a 110 gát országos csúcsa! A táv második felében hatalmasat futva és a végén megküzdve a hetes pályán gátazó, később kizárt Dimitri Bascou  nem éppen szabályos hajrájával, Baji Balázs óriási versenyben érte el rangos helyezését.

„Bosszankodhatnék is az egy század miatt, de nem szabad elfelejteni, hogy ez a papírforma” – nyilatkozott a kiváló gátas a döntő után MTI-nek. Hozzátette: igyekezett egy jót versenyezni és élvezni a finálé minden pillanatát.  „Sikerült fejben nagyon odatennem magam, egy ilyen eredményért dolgoztunk egész évben”

„A francia futó többször átlépett Balázs pályájára, a célvonalnál pedig átnyúlt elé. A befutónál Balázsnak már egyszerűen nem jutott hely, hogy még jobban bedobja magát” – nyilatkozott Spiriev Attila pénteken az MTI-nek. Hozzátette: a szabálytalanság a felvételeket visszanézve egyértelmű volt, mire benyújtották volna az óvást, a zsűri már ki is zárta a harmadik helyen végzett Bascou-t, így Baji az ötödikről a negyedikre lépett előre. Új országos csúcsot futott, s ugyanúgy 13.29 mp-cel ért célba, mint a negyedikből bronzérmessé vált – egyébként a verseny legnagyobb esélyesének számított – szintén francia Pascal Martinot-Lagarde.
„A célfotón valóban látszik az a néhány ezred, amivel Martinot-Lagarde előrébb van, mint Balázs. Az más kérdés, hogy ha Bascou nem akadályozza, lehet hogy érmes lett volna” – mondta a szakmai igazgató. Jelezte, az Eb-n két országos rekordot is elért Baji nem foglalkozik ezzel, elsősorban saját jó futásának örült.
„Van is miért, hiszen extra teljesítményt nyújtott” – hangsúlyozta Spiriev Attila.

Férfi 110 m gát, Európa-bajnok:

   Szergej Subenkov (Oroszország) 13.19 mp
2. William Sharman (Nagy-Britannia) 13.27
3. Pascal Martinot-Lagarde (Franciaország) 13.29
…4. Baji Balázs 13.29