Baji magabiztosan nyert 60 m gáton

Shares

Baji Balázs magabiztosan nyert 60 méteres gátfutásban a fedettpályás atlétikai országos bajnokság második napján.

A BOK Sportcsarnokban megrendezett viadalon a 110 gáton tavaly világbajnoki bronzérmes, 2016-ban Eb-ezüstérmes futó győztes idejével (7.60 másodperc) beállította szezoncsúcsát, amit csütörtökön a Nemzetközi Atlétikai Szövetség fedettpályás sorozatának lengyelországi versenyén ért el. Torúnban az a második helyhez volt elég számára.

A fedettpályás országos bajnokság az utolsó lehetőség volt a világbajnoki szintteljesítéshez, de ezt az ob-n senkinek nem sikerült teljesíteni. Így Márton Anita vb-ezüstérmes súlylökő, valamint Baji (60 m gát) mellett csupán két gátas, Kerekes Gréta és Kozák Luca rendelkezik vb-szinttel, a többpróbázó Krizsán Xénia pedig meghívás alapján indulhat Birminghamben.

Kerekes Gréta: „Az alapozásom alatt kemény munkát végeztem, ez látszott a szezonom elején is, kicsit döcögősen indult. Örülök, hogy bíztam az edzőmben, aki mondta, hogy ide időzítünk: az OB-ra és a VB-re. Sokat dolgoztunk az első gátammal, hogy sikeres legyen és a síkformámon is. Ez meg is látszik már a befutáson. Nem vállalok több versenyt Birminghamig, most volt egy nagyobb turném, hat nap alatt három verseny Franciaországban. Úgy látom, jó úton járunk. Most mentálisan és fizikálisan fel kell töltődnöm a VB-re. Ott nagyon szeretnék egy középdöntőt futni, úgy érzem, ha hozom a formámat, akkor ez lehetséges.”

Kozák Luca: „Ezen a télen többet versenyeztem, mint eddig. Ez volt az első olyan évem, hogy külföldre versenyekre jártam, volt három francia és egy lengyel versenyem. Nagyon sokat tanultam ezekből, mennyi verseny kell nekem, hogyan jó nekem a versenyzés, és segített, hogy olyan mezőnyben versenyezhettem, amelyekben nem sokkal voltak erősebbek a lányok. Ez nagy változás volt számomra. A többi, a felkészülési munka olyan volt mint eddig: futottunk, kondiztunk, gátaztunk. A VB-ig edzések jönnek, a szezon miatt van amit pótolni kell.  Szeretnék a 8 ,10-en belül futni, amivel remélem, hogy tudok egy kört menni, az első cél egy továbbjutás.”

A vasárnapi győztesek

Férfiak:
200 m: Máté Tamás (Bp. Honvéd SE) 21.53 mp
800 m: Vindics Balázs (UTE) 1:53.66 p
3000 m Kovács Benjámin Ádám (Bp. Honvéd SE) 8:10.20 p
4×400 m: Haladás VSE (Galambos Martin, Sárközi Dominik, Ecker Tamás, Boda Boldizsár) 3:22.09 p
60 m gát: Baji Balázs (Bp. Honvéd SE) 7.60 mp
távolugrás: Galambos Tibor (FTC) 7,50 m
rúdugrás: Simonváros Csanád (GEAC) 5,10 m

Nők:
200 m: Nádházy Evelin (GEAC) 24.44 mp
800 m: Kószás Kriszta (TSC-Geotech) 2:07.94 p
4×400 m: GEAC (Répási Petra, Csernyánszky Sára, Zsíros Zsanett, Nádházy Evelin) 3:52.33 p
60 m gát: Kerekes Gréta (DSC-SI) 8.07 mp
3000 m: Gyürkés Viktória (Ikarus BSE) 9:20.87 p
3000 m gyaloglás: Kovács Barbara (Békéscsabai AC) 13:59.44 p
hármasugrás: Hoffer Krisztina (TSC-Geotech) 13,09 m
magasugrás: Renner Luca (GEAC) 1,77 m

Forrás: MASZ/MTI