Bajnokok Ligája: hat csapat még százszázalékos

Shares
Cristiano Ronaldo duplázott

Cristiano Ronaldo duplázott Malmőben. Fotó: Kicker.de

A Bajnokok Ligája első két fordulójában mindkét mérkőzését megnyerte a Real Madrid, a Paris Saint-Germain, a Benfica, a Juventus, a Bayern München és a Zenit Szentpétervár is.

Az A csoportban a 3. és a 4. fordulóban egymás ellen játszik a királyi gárda és a PSG, az első összecsapásra október 21-án Párizsban kerül sor, majd november 3-án a Bernabeu-stadionban is összecsapnak egymással. Ami igazán figyelemre méltó, hogy az első két fordulóban a spanyol és a francia csapat sem kapott gólt. A két csapat eddig csak barátságos mérkőzésen játszott egymás ellen.

A B csoportban ezúttal hátrányból fordított a Manchester United hazai pályán a Wolfsburg ellen. A CSZKA Moszkva az első félidőben három gólt gurított a PSV Eindhoven ellen, ráadásul a 44. percben Doumbia kihagyott egy tizenegyest. Philip Cocu a hátrány ellenére nem változatott, a második félidő derekán a belga Maxime Lestienne duplázott, ám a PSV nem tudott kiegyenlíteni Himkiben.

Asztanában egyedülálló módon három öngült láthatott a kazah publikum és a török vendégszurkolók. Hakan Balta, a francia Lionel Carole és Nenad Eric is a saját kapujába talált be, pontosabban a kazah kapus önmagát csapta be. Az egyetlen normális találatot a török Bilal Kisa jegyezte. A C csoportban a Benfica Madridban is győzni tudott, Ángel Correa révén hiába vezetett az Atletico Nicolas Gaitán még az első játékrészben kiegyenlített a Vicente Calderon-stadionban. Rögtön a második félidő elején Goncalo Guedes szerzett győztes gólt (1-2).

A Serie A-ban a 15. helyen szerénykedő Juventus a Bajnokok Ligájában vitézkedik, a zebrák manchesteri győzelme után hazai pályán sikerült kétvállra fektetni az Európa Liga-győztes Sevillát. Az első félidő végén a spanyol Alvaro Morata, míg a mérkőzés hajrájában Simone Zaza szerzett gólt (2-0). A Manchester City 2-1-re nyert a Borussia Parkban, hazai oldalon a 20. percben Raffael hegyott ki egy büntetőt. A Mönchengladbach Lars Stindl góljával szerezte meg a vezetést, ám Otamendi egyenlítő találata után a 90. percben Kun Agüero értékesítette a vendégek javára megítélt büntetőt (1-2).

Bajnokok Ligája, 2. forduló

A csoport:

Malmö FF-Real Madrid 0-2 (0-1)
Gól: Cristiano Ronaldo (29., 90.)
Kiállítva: Yotún (78., Malmö)

Shaktar Donyeck – Paris Saint-Germain 0-3 (0-2)
Gól: Aurier (7.), David Luiz (23.), Darijo Srna (90., öngól)

B csoport:

Manchester United-VfL Wolfsburg 2-1 (1-1)
Gól: Mata (34., 11-es), Chris Smalling (53.), ill. Daniel Caligiuri (4.)

CSZKA Moszkva-PSV Eindhoven 3-2 (3-0)
Gól: Ahmed Musa (8.), Seydou Doumbia (21., 36., 11-es), ill. Maxime Lestienne (60., 68.)
Kiállítva: S. Arias (80., PSV)

C csoport:

Astana-Galatasaray 2-2 (0-1)
Gól: Hakan Balta (77., öngól), Lionel Carole (89., öngól), ill. Bilal Kisa (31.), Nenad Eric (86., öngól)

Atletico Madrid-Benfica 1-2 (1-1)
Gól: Angle Correa (23.), ill. Nicolas Gaitán (36.), Gonzalo Guedes (51.)

D csoport:

Juventus-Sevilla 2-0 (1-0)
Gól: Alvaro Morata (41.), Simone Zaza (87.)

Borussia Mönchengladbach-Manchester City 1-2
Gól: Lars Stindl (54.), ill. Nicolas Otamendi (65.), Kun Agüero (90., 11-es)