BL: megismétlődik a 2014-es finálé!

Shares

MadridA Real Madrid lesz a városi rivális Atlético ellenfele a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjében, miután gól nélküli első találkozót követően az elődöntős párharc második, szerdai mérkőzésén Madridban egy öngóllal legyőzte a Manchester Cityt.

A tízszeres győztes madridi együttes várta kedvezőbb előjelekkel a találkozót: a Santiago Bernabéuban szezonbeli öt BL-mérkőzésén nem kapott gólt, míg a vendégegyüttes minden eddigi idegenbeli meccsén kapott gólt ebben a kiírásban. A spanyol gárda legutóbbi kilenc, angol csapatok ellen vívott összecsapásán veretlen maradt az elitsorozatban: hat győzelem mellett három döntetlennél tartott ebben az időszakban szigetországi ellenfelekkel szemben.

A Real kezdte aktívabban a találkozót – amelyet a helyszínen tekintettek meg többek között a spanyol fővárosban zajló tenisztorna résztvevői, Rafael Nadal és Novak Djokovics is -, s először az április 20. óta először pályára lépő Cristiano Ronaldo fejesével veszélyeztetett a 13. percben. Az első döntőjéért harcoló manchesteri csapat ekkorra már elvesztette csapatkapitányát: Vincent Kompanyt sérülés miatt alig tíz perc után le kellett cserélnie a korábbi csapata ellen meccselő Manuel Pellegrininek.

A királyi gárda fokozta a nyomást, s ez a 20. percben góllá is érett: Dani Carvajal passza után Gareth Bale ívelt volna középre, ám a labda megpattant Fernando lábán, s a kapufáról védhetetlenül vágódott Joe Hart kapujába.

Fotó: David Ramos/Getty Images

Fotó: David Ramos/Getty Images

A folytatásban tovább nyomtak a házigazdák, akik Pepe révén egy lesgólt is elértek a 36. percben. A félidő végén mégis kis híján egyenlített a Manchester City: Fernandinho ígéretes helyzetben a kapufát találta el.

A szünet után a hazaiak előtt több nagy lehetőség is adódott, Cristiano Ronaldo háromszor veszélyeztetett, Jesé is hagyott ki helyzetet, majd Luka Modric nagy ziccerét hárította Hart. A 65. percben újra Bale veszélyeztetett egy szögletet követően: fejese a keresztlécen csattant. A folytatásban a Real Madrid átadta a kezdeményezést ellenfelének, amely előtt adódtak is lehetőségek,  ám gólt már egyik fél sem szerzett, így a spanyol csapat lesz ott a döntőben.

A május 28-i milánói fináléban megismétlődik a 2014-es döntő párosítása, ahol a Real Madrid hosszabbítás után 4-1-re legyőzte városi riválisát Lisszabonban.

A két évvel ezelőtti BL-döntő óta az Atletico Madrid és a Real Madrid 10 alkalommal játszott egymás ellen. Négy döntetlen mellett az Atletico ötször, míg a Real Madrid mindössze egyszer nyert.

A két csapat lassan megunja egymást, ám egy újabb BL-döntő óriási energiákat mozgósít majd. Erről a lelátón szurkoló Djokovics és Nadal tudna mesélni, hiszen a szerb és a spanyol teniszező már 7 Grand Slam-döntőben játszott egymás ellen.

Az egyik oldalon változatlan a „hadvezér” Diego Simeone személyében, aki az Atletico Madriddal nyert már bajnokságot, Király Kupát és Európa Ligát is, csak a BL-trófea hiányzik a vitrinből. Zinedine Zidane játékosként a Real Madriddal 2002-ben megnyerte a Bajnokok Ligáját, ráadásul a győztes gólt éppen Zizou szerezte a Bayer Leverkusen ellen. Edzőként alig néhány hónap után máris feljuthat a csúcsra.

Bajnokok Ligája, elődöntő, visszavágó:

Real Madrid – Manchester City 1-0 (1-0)
Madrid, Santiago Bernabéu Stadion, 78 ezer néző. Vezette: Damir Skomina (szlovén)
Gól: Fernando (20., öngól)
Real Madrid: Navas – Carvajal, Ramos, Pepe, Marcelo – Modric (Kovacic, 88.), Kroos, Isco (James Rodríguez, 67.) – Bale, Jesé (L. Vázquez, 56.), C. Ronaldo.
Manchester City: Hart – Sagna, Kompany (Mangala, 10.), Otamendi, Clichy – Fernando, Fernandinho, Yaya Touré (Sterling, 61.), Navas (Iheanacho, 69.), De Bruyne – Agüero.

Továbbjutott: a Real Madrid, 1-0-s összesítéssel.

[Customads id=646335]

Újrajátszott döntők

A Bajnokcsapatok Európa Kupája (BEK)/Bajnokok Ligája (BL) történetében hat alkalommal ismétlődött meg a finálé párosítása. Az első BEK-döntőben a Real Madrid a párizsi Parc de Princesben 4-3-ra győzte le a francia Stade de Reims csapatát. A két gárda három évvel később ismét bejutott a fináléba, a Stuttgartban megrendezett találkozón ismét a Real madrid nyert 2-0-ra.

1963-ban a londoni Wembley-stadionban az AC Milan 2-1-re győzte le a Benficát. A portugálo Eusebio révén jutottak vezetéshez, ám a brazil-olasz José Altafini duplájával fordítottak az olaszok. 1990-ben a bécsi Práterben megismétlődött a luzitán-talján párharc, a Milan Frank Rijkaard egyetlen találatával nyert a Benfica ellen.

Az Ajax Amsterdam és a Juventus először az 1973-as döntőben játszott egymás ellen, a belgrádi fináléban a hollandok Johnny Rep góljával nyertek. Az Ajax zsinórban harmadik alkalommal hódította el a BEK-trófeát. Az 1996-os BL-döntőben Ravanelli és Litmanen egy-egy gólja után a Juventus büntetőkkel nyert a címvédő Ajax Amsterdam ellen.

A Milan és az Ajax is két alkalommal játszott egymás ellen BEK- illetve BL-döntőben. 1969-ben a Bernabeu-stadionban az olaszok 4-1-re nyertek az Ajax ellen, Pierino Prati meterhármast jegyzett. Az 1995-ös döntőben az Ajax Amsterdam Patrick Kluivert találatával nyert a bécsi Práterben.

A Bajnokok Ligája első megismételt fináléjára 2007-ben került sor. Két évvel korábban a Liverpool és az AC Milan emlékezetes isztambuli döntőjében az angolok háromgólos hátrányból álltak fel és végül büntetőkkel nyertek. Két évvel később Athénban a Milan 2-1-re nyert, Filippo Inzaghi duplázott a Liverpool ellen.

A Barcelona és a Manchester United 2009-ben és 2011-ben is bejutott a döntőbe, a katalánok Rómában (2-0) és a Wembley-stadionban is (3-1) nyertek.

Érdekesség, hogy a 14 alkalommal döntőbe jutott Real Madrid és a tízszeres finalista Bayern München BEK/BL-döntőben még sohasem játszott egymás ellen. Idén kis híján összejött az álomdöntő, ám az Atletico Madrid kedd este meghiúsította ezt a párosítást…