Bakóné Schuch Éva lemaradt a világbajnoki címről

Shares

Egy válogatott összeállítása mindig is kényes feladat volt. Elvégre mindenkinek az igényeit nem lehet kielégíteni. Ritkán azonban adódik olyan döntés is, amely a csapatba már bekerült, meghatározó játékosok véleményével nem találkozik.

Ez alkalommal egy olyan női kézilabdázóval sikerült beszélgetni, aki nem akárhonnan, a világbajnokságra utazó együttesből maradt ki, akivel előzőleg majd mindenki „fix” utazóként számolt. Bakóné Schuch Éva nem jutott ki az akkori NSZK-ban, 1965-ben lebonyolított világbajnokságra, ahol végül Magyarország legjobbjai lettek a végső győztesek. Így a hölgyek világbajnokként térhettek haza, Bakóné pedig – aki egyébként az NDK elleni, Tatán 6-4-re megnyert, majd Schwerinben 7-5-re elvesztett vb-selejtezőkön is jól játszott – itthonról követhette az eseményeket.

Az 1941 októberében született Bakóné Schuch Éva győri otthonában emlékeztük a régi, szép időkre.

– Nekem többen is mondogatták a tatai edzőtáborban, hogy Hanus Ágit ismételten látták Török Bódog kapitány társaságában sétálgatni. Bár Bódognak soha nem voltak nő ügyei, ez egész pályafutása során még gondolati szinten sem merült fel vele kapcsolatosan, de azért az megeshetett, hogy Ági megzavarhatta a kapitány értékítéletét. Bár előzőleg szinte mindenki az én kiküldetésemre számított, végül ő került be a csapatba. Ráadásul Ági odakinn az utolsó napon angolosan lelépett (akkori szóhasználattal disszidált), amivel nagyon nehéz helyzetbe hozta az egész magyar küldöttséget. A vb-győzelem után elmaradt a nagy ünneplés – helyette rendkívül hűvös fogadtatásban volt részük a világbajnokként hazatérőknek.

 – Feltehetően nagyon bántotta Önt ez a mellőzés, hiszen ez a lehetőség egyszeri és megismételhetetlen volt.

– Hogy mennyire váratlan és indokolatlan volt a kihagyásom, azt leginkább az bizonyítja, hogy sok évvel később, egy közös együttlét alkalmával Török Bódog önkritikát gyakorolt: hatalmas butaságnak mondta az akkori döntését és elnézést is kért tőlem.

 – Miután pályafutása legérdekesebb eseményét jól körüljártuk, talán arról is beszélhetnénk, miként jutott el odáig fejlődésében, hogy kihagyhatták a világbajnokságra utazók közül?

– Vendéglős szüleim egyke gyermekeként jöttem 1941 októberében a világra. Ahogy az leginkább lenni szokott, a Nagy Jenő Általános Iskolában mindenféle sportot gyakoroltam, amire lehetőség volt. Kádárné Zsuzsa néni testnevelő tanárunk is jónak látta, hogy minél több sportágat gyakoroljunk, méressük meg magunkat. Nekem akkoriban a magasugrás éppen olyan érdekes volt, mint a súlylökés vagy az asztalitenisz. A kézilabdázásra Legéndi Gábor irányította rá a figyelmemet. Ez az ember civilben a kesztyűgyár főmérnöke volt és a klasszikus illendőség szabályai szerint eljött a szüleimhez és kérte: járuljanak hozzá, hogy kézilabdázzak.

 – Ezzel eldőlt, hogy a sok sportág közül a kézilabda lesz a befutó?

– Alighanem így történt. Kedden és csütörtökön voltak az edzéseink a börtön melletti pályán. Az első mérkőzésre is jól emlékszem, ez 1954-ben történt, engem pedig a kapuba állítottak. Két évvel később – ekkor már tizenöt éves voltam – kitettek a mezőnybe, aminek én nagyon örültem. Bekerültem a Győri Textiles felnőtt csapatába, amely akkor az NB II-ben csatázott. Még az év nyarán részt vehettem életem első, külföldi túráján, amely Szlovákia déli, nagyobb városait ejtette útba. Így többek között játszottunk Trencsényben, Pöstyénben és Nyitrán is. Ez a kirándulás akkor nekem óriási élményt jelentett.

 – Később felkerültek az élvonalba, ahol sokkal jobban szem előtt voltak, mint a másodosztályban.

– Bizonyára ennek a közelségnek is köszönhettem, hogy Török Bódog már 1960-ban számításba vett engem a legjobbak között. Mivel a balkezes átlövő csaknem mindig hiányposzt volt, így hamarabb bekerültem a szűkebb keretbe is. Ott lehettem 1962-ben, a Bukarestben megrendezett világbajnokságon is, ahol 5. lett a nemzeti együttes.

 – S nem csak ott volt, hanem a későbbi években is fix csapattagnak számított. A világbajnokságról volt lemaradását követően hogyan vigasztalódott?

– 1966 januárjában engem is elvittek a párizsi jutalomútra. Egyébként azon az utazáson tizenhárom útlevéllel tizenhatan utaztunk, mivel hárman – Romhányiné Tóth Mária, Schmidtné Holub Mária és jómagam – már áldott állapotban voltunk. A gyerekek nyáron vagy a nyár végén szép sorjában meg is születtek. A válogatottságról pedig még az év elején végleg lemondtam.

 – Klubjában viszont még hosszú évekig biztos pontnak számított.

– Nekem nem okozott gondot a klubhűség, pedig annak idején a fővárosiak sokkal előnyösebb helyzetben voltak. Előfordult, hogy a válogatott keretben mindössze ketten képviseltük a vidéket. Engem semmiféle csábítás nem érdekelt, én egészen az 1974-ben volt visszavonulásomig megmaradtam a Győri Textiles játékosának.

 – Ez a klub számos kiválóságot adott a magyar kézilabdázásnak a későbbi években is.

– Nagyon masszív volt a férfi és a női szakosztály egyaránt. Ami a gyengébbnek mondott nemet illeti, később innen került a legjobbak közé előbb Sulyok Erzsébet, majd Kocsis Erzsébet. Utóbbit később, már dunaújvárosi játékosként 1994-ben a világ legjobbjának választották meg.

 – Mivel foglalkozott a visszavonulását követően?

– Még aktív játékosként edzői minősítést szereztem a TF-en, hogy azután a „textiles” ifiket is felkészíthessem több éven keresztül. Később én lettem a szakosztályvezető, de mellette mindig volt rendes állásom.  Hosszú éveken át vezettem a Rábatext gondnokságát; negyvenkét ember tartozott hozzám. Így ment ez egészen addig, amíg 1996-ban nyugdíjba nem mentem.

– A régi játékostársakkal tartja a kapcsolatot?

– Legalább húsz éve rendszeresen összejövünk. Léránt Ilona, Lakatos Erzsike, Novák Tünde, Somogyi Éva, Kádár Margit, Czuppon Márta, Kertész Erzsi és Kovács Rózsi jutnak hirtelen az eszembe…

 – Kérem, mondjon valamit a családjáról!

– Érdekes az utódok tagozódása. Fiaméknak három lányuk van. Közülük a legkisebb, a 14 éves Réka a régió válogatottjában is úszik. A lányoméknál viszont két fiúnak örülhetek. Ők fiatalabbak, még csak 10, illetve 7 évesek, de mindketten imádják a labdarúgást!

   – A pihenés éveiben mennyire kísérte nyomon sportága történéseit?  


MTI Fotó: Krizsán Csaba

   – Egyre kevésbé járok meccsekre, viszont a tévében szinte minden közvetítést végignézek. Nagy drukkere vagyok a jelenlegi győri élcsapatnak, amely a hét végén ismét hatalmas élménnyel ajándékozott meg! Amit a győri játékosok véghezvittek, az a szív és az akarat diadala volt. Grimsbö előtt úgy védekeztek, ahogy kell. Ambros edző munkáját pedig maximális dicséret és elismerés illeti, mert az egyenként kitűnő játékosokból egységes csapatot formált. Amorim előtt pedig mindenkinek kalapot kell emelnie, amit a törött kisujjával véghezvitt. Az utolsó négy gólja mindennél többet mond erről a világklasszis játékosról.

(jochapress / Jocha Károly)