Balázs Benjámin számára játék nélkül érhet véget a luzitán kaland

Shares

Balazs BenjaminÚjabb sztori, ami elhelyezi labdarúgásunkat a kontinens térképén: nem egészen két hónap után elküldhetik a portugál élvonalbeli bajnokságban szereplő Vitória Guimaraes gárdájától a nyáron igazolt Balázs Benjámint, anélkül, hogy akár egyetlen tétmérkőzésen bizonyíthatott volna.

Az NB I-ből csont nélkül kieső Kaposvári Rákóczi amúgy tehetséges, 11-szeres U21-es válogatott középpályása július elején kötött 2017-ig szóló szerződést a portugál klubbal, ám a sikeres próbajáték és néhány felkészülési mérkőzés után a bajnoki keretbe nem nevezték, és megszüntethetik szerződését.

A helyi újság, a Guimaraes Digital információi szerint „nem tudott alkalmazkodni a klubhoz és a portugál futballhoz, a napokban elhagyja a csapatot.” Hogy ez mit jelent, azt hiába próbáltuk megtudni a focistától, semmilyen megkeresésre nem reagált, ahogy lapzártáig a Guimaraes sem szolgált bővebb információkkal a játékos felvetődött elküldésének miértjéről.

Hirdetés

Pedig a nagy reményekkel külföldre szerződő támadót óva intették segítői az éles váltástól, mondván, az itthonról a DVSC, a DVTK és az Újpest által is csábított focista még nincs felkészülve a légióséletre. A játékos ügyeit nyárig az F-group menedzseriroda intézte, a portugáliai lehetőség – melyhez információink szerint korábbi csapattársa, André Portulez (28) segítette – előtt azonban megszakadt közöttük a kapcsolat.

– Benjáminnak a kieső Kaposvár tagjaként nem volt jó szezonja, de mindenképpen külföldön szerette volna folytatni a pályafutását – mondta Szabó Tibor (37) menedzser, korábbi NB I-es labdarúgó. – Figyelmeztettük, fokonként kellene haladnia a pályafutásában, nincs még kész a légióskodásra. Hazai élcsapatok szerződtették volna, ő azonban hajthatatlan volt. Az együttműködésünk megszakadt, innentől nem tudunk segíteni neki a csapatkeresésben.

Úgy tudjuk azonban, Balázsnak nem szegi kedvét esetleges elküldése, nem akar hazaigazolni és Portugáliában keres magának másik csapatot.

Blikk