Balogh nem váltana edzőt, Mikler önkritikus

Shares

Három vereség és egy autóbusznyi csalódott játékos érkezett haza Horvátországból, a férfi kézilabda Európa-bajnokság helyszínéről. A válogatott tagjai út közben is a korai Eb-búcsú okait keresték. A DIGI Sport híradójának nyilatkozó Ljubomir Vranjes az első két mérkőzésen látott pozitívumokat.

Balogh Zsolt szerint óriási hiba lenne rögtön megvonni a bizalmat a szövetségi kapitánytól

„Szerettünk volna sokkal jobb helyezést elérni, legalább a csoportból való továbbjutás nem volt egy magas célkitűzés, és el kellett volna érnünk. Mondhat bárki-bármit, mondhatja, hogy csúnya eredményt értünk el, de aki látta a mérkőzéseket, nem vitathatja el tőlünk, hogy megtettünk mindent, és meg akartunk halni a pályán. Hogy közben hibáztunk, az szomorú, de az száz százalék, hogy mindenki nyerni akart mindegyik mérkőzésen, és maximálisan odatette magát” – nyilatkozta a Sport 24-nek a szegediek válogatott kézise, Balogh Zsolt.

Mikler Roland szerint túlságosan is görcsös volt a csapat. „Mindenki a csehek elleni mérkőzéstől várta azt, hogy átlépünk egy picit ezen az árnyékon, hogy ’nem sikerült, de mindig ott voltunk’, és majd most megmutatjuk, hogy sikerülni fog. És ez akkora görcsbe ment bele, hogy ennek sajnos nem lett jó vége” – fogalmazott a kapus.

A tapasztalt játékosok feladata nem volt könnyű, hiszen a nehéz helyzetekben vezérré kellett volna előlépniük. „Rajtunk volt a felelősség, hogy megadjuk a stabil alapot a csapatnak, és hogy majd mellénk biztosan felzárkóznak majd a fiatalok, és akkor majd lendületbe kerülünk együtt. Sajnos, ezt nem tudtuk megadni, és ez engem személy szerint nagyon bánt” – tette hozzá a Veszprémben védő Mikler.

Az első nagy tornáján debütáló Ljubomir Vranjes kapitány azonban elégedett volt a srácok küzdeni akarásával és hozzáállásával. „A szerdai eredménnyel nem vagyok elégedett. Az első két mérkőzésen viszont sok pozitívumot láttam. A dán meccset kielemezve, a spanyolok ellen már jobban teljesítettünk. Sokat fejlődtünk ezeken a találkozókon. A csehek elleni első félidőben viszont nem voltunk elég jók, de nem, tudom miért. Azzal egyikünk sem elégedett. Nem voltak jobbak nálunk. Mi nem játszottunk elég jól” – fogalmazott a klubedzőként Veszprémben is tevékenykedő szakember.

Kérdés, sokkal többet talán nem is lehetett volna elvárni a csapattól a nemrég lezajlott generációváltás után? „Nagyon az út elején járunk, és ez látható is volt a teljesítményünkön is, mert nagyon-nagy hullámok voltak a játékunkban pozitív és negatív irányba is. És amikor jön egy pici negatív hullám, akkor a csapat úgy érzi, hogy katasztrófa történt – ez is azért van, mert kevés a nemzetközi tapasztalat elég sokunknál” – mondta Mikler.

A szövetség Vranjest okolja a kiesésért

A bizalom pedig nemcsak a játékosoknak fontos, hanem a szövetségi kapitánynak is. A Magyar Kézilabda Szövetség viszont éppen Ljubomir Vranjest okolja a kiesésért. „Csalódást okozott Ljubomir Vranjes szövetségi kapitány bemutatkozása is” – írja közleményében a szövetség. A játékosok azonban kiállnak a kapitány mellett.

„Három év alatt ő már a harmadik kapitány, és három teljesen más stílusú edzőnk volt. De ha minden sikertelenség után edzőt cserélünk, akkor soha nem jutunk egyről a kettőre. Valamelyik edzőnek bizalmat kell szavazni, időt kell neki adni, nem létezik varázspálca. Ha eredményt akarunk elérni, akkor valakinek bizalmat kell szavazni, és be kell nyelni azt, hogy esetleg lesznek eredménytelenebb világversenyek is” – összegzett Balogh Zsolt.

(DIGI Sport – Sport 24)

Nagy pofont kaptunk, de föl kell állnunk