Balzsay: Mentális oka van Harcsa Zoli vereségének​

Shares

BalzsayIfjabb Balzsay Károly szövetségi kapitány csak félig elégedett a magyar ökölvívó-válogatott Európa-bajnoki szereplésével.

A szakvezető az M4 Sport csütörtöki Sportreggeli című műsorában úgy nyilatkozott, hogy két-három versenyző tudása alatt teljesített, Harcsa Zoltán pedig a bronznál fényesebb érmet is szerezhetett volna, ha nem ilyen görcsösen bokszol a harkivi viadalon.

A szakvezető a kontinensviadal felénél összehívta a válogatott tagjait, és tudatta velük, hogy mivel elégedetlen. „Két-három srácnak elmondtam, hogy másoknak is bizalmat adok, mert ez a teljesítmény kevés volt. El kell dönteniük, hogy összekapják-e magukat” – nyilatkozta Balzsay Károly.

Hirdetés

A 2015-ös Európa-bajnok Csóka Nándorral nem volt elégedetlen kapitány, hiszen ő súlycsoportot váltott, immár nem az 52 kg-osok, hanem az 56 kg-osok között szerepelt. „Még bele kell erősödnie az új súlycsoportjába, jövőre megmutathatja, kicsoda is valójában” – jegyezte meg vele kapcsolatban Balzsay.

A kapitány azzal lett volna elégedett, ha a három helyett négy-öt világbajnoki kvótát szereztek volna versenyzői. Harcsa Zoltán bronzérmével kapcsolatban ezt mondta: „Jól elizgulta az elődöntőt. Pszichológiai oka, mentális gátja van annak, hogy nem tud előrébb lépni. Az elődöntőben is megmutatta, mennyivel jobb ökölvívó azeri ellenfelénél, utána azonban szétgörcsölte magát a győzelem terhétől, így az utolsó két percben elvesztette a mérkőzést.”

Balzsay Károly a másik két vb-kvótással, Kovács Richárddal (64 kg) és Hámori Ádámmal (91 kg) elégedett. Mint mondta, Kovácsnak megvan az ereje, de még fiatal és tapasztalatlan, míg Hámori tavalyi súlycsoportváltása után még nem érte el fizikálisan a 91 kilónak megfelelő szintet, neki egyértelműen bele kell erősödnie a nehézsúlyba.

Hirdetés

Balzsayiék igyekeznek tanulni a Harkivban is remekül szereplő angoloktól, így felvették a kapcsolatot velük, hogy tanulmányozzák a rendszerüket.

A magyar válogatott tagjai két hét pihenőt kaptak, majd öt hét felkészülés következik az augusztusban végén rajtoló hamburgi világbajnokságra.

Forrás: M4sport