Barka Emese és Szabó László is világbajnoki bronzérmes

Shares
Budapest, 2016. december 11. Barka Emese (pirosban) és a japán Szakano Jui küzd a nők 60 kilogrammos kategóriájának bronzmérkőzésén a nem olimpiai súlycsoportok birkózó-világbajnokságán a budapesti BOK Csarnokban 2016. december 11-én. A bronzérmet a magyar versenyző nyerte. MTI Fotó: Bruzák Noémi

Barka Emese (pirosban) és a japán Szakano Jui küzd a nők 60 kilogrammos kategóriájának bronzmérkőzésén a nem olimpiai súlycsoportok birkózó-világbajnokságán a budapesti BOK Csarnokban. MTI Fotó: Bruzák Noémi

Barka Emese bronzérmet nyert a nők 60 kilogrammos kategóriájában a nem olimpiai súlycsoportok birkózó-világbajnokságán, Budapesten. Este Szabó László a 80 kilogrammos kategóriában lett harmadik.

Az Európa Játékok-győztes, Európa-bajnoki harmadik magyar versenyző délelőtt a nyolcaddöntős sikerét követően kikapott, majd a vigaszágon harcolta ki az esti szereplés jogát.

Ellenfele, a japán Szakano Jui volt, akivel éppen ellentétes meccset vívott, mint kínai legyőzőjével a nyolc között, mert amíg délelőtt négypontos előnyt adott le, addig most ekkora hátrányból tudott felállni.

Hirdetés

A mérkőzés első menete nem alakult jól, a japán két gyors lábra támadás révén magabiztos előnnyel mehetett a szünetre, amely után egy nagyon elszánt és összeszedett Barka ugrott neki. Fél perc sem telt el, amikor a magyar kitette riválisát a szőnyegről, majd a japánt intették, így az utolsó percre két pontosra csökkentette hátrányát a Csepel sportolója. A hajrá egyértelműen a magyarról szólt, aki egy levitel, majd egy kiléptetés után, kevesebb mint fél perccel a vége előtt 5-4-re fordított, a végén pedig szépen kontrázta meg a japán elkeseredett akcióját, s végül 7-4-re győzött.

„Örülök a bronzéremnek. A kínai elleni vereségem bosszantott, dühös voltam magamra, mert olyan hibákat követtem el, amikről azt gondoltam, már nincsenek bennem” – kezdte napjának értékelését Barka Emese. „Ugyanakkor lezártam magamban azt a meccset, miután kiderült, hogy a vigaszágra kerültem. A mostani mérkőzés elején kétszer figyelmetlen voltam, de a második menetre úgy mentem ki, hogy mindent megteszek a fordításért. Örülök, hogy sikerült.”

Barka karrierje második vb-bronzát gyűjtötte be. Egyúttal ez volt a magyar csapat második érme a budapesti vb-n, miután szombaton Korpási Bálint világbajnoki címet szerzett a kötöttfogásúak 71 kilogrammos kategóriájában.

Hirdetés

Szabó László bronzérmes

Budapest, 2016. december 11. Szabó László (zöldben) és a kazah Askat Dilmuhamedov küzd a kötöttfogásúak 80 kilogrammos kategóriájának bronzmérkőzésén a nem olimpiai súlycsoportok birkózó-világbajnokságán a budapesti BOK Csarnokban 2016. december 11-én. A bronzérmet a magyar versenyző nyerte. MTI Fotó: Bruzák Noémi

Szabó László (zöldben) és a kazah Askat Dilmuhamedov küzd a kötöttfogásúak 80 kilogrammos kategóriájának bronzmérkőzésén. MTI Fotó: Bruzák Noémi

Az UTE Európa-bajnoki harmadik helyezett versenyzője a délelőtt folyamán egészen az elődöntőig nagyszerűen menetelt, és ott is az utolsó másodpercekig remekül birkózott, ám egy figyelmetlensége a fináléjába került. Éppen ezért talán a legnagyobb kérdés a kazah Askat Dilmuhamedov elleni helyosztó előtt az volt, sikerült-e túltennie magát a csalódáson.

A meccsen aztán nem látszott keserűség a magyar kötöttfogásún, aki nagy energiákat mozgósítva kezdte a meccset, de akciót nem tudott csinálni, ahogy Dilmuhamedov sem. A szőnyegen óriási csata zajlott, de egyik birkózó sem tudott a másik fölé kerekedni. A mérkőzésvezető az elején a kazahot intette (1-0), a második menet elején azonban Szabóra is „sor került” (1-1), ez pedig már a kazah birkózónak kedvezett. Mindez azt jelentette, hogy Szabónak mennie kellett előre, hogy akciót érjen el, vagy kiharcolja riválisa újabb intését. Végül ez utóbbit sikerült kicsikarnia (2-1), majd a hajrában masszívan tartotta magát, ezzel megszerezte karrierje első felnőtt világbajnoki érmét.

Budapest, 2016. december 11. Szabó László, miután győzött a kazah Askat Dilmuhamedov ellen a kötöttfogásúak 80 kilogrammos kategóriájának bronzmérkőzésén a nem olimpiai súlycsoportok birkózó-világbajnokságán a budapesti BOK Csarnokban 2016. december 11-én. MTI Fotó: Bruzák Noémi

Szabó László, miután győzött a kazah Askat Dilmuhamedov ellen a kötöttfogásúak 80 kilogrammos kategóriájának bronzmérkőzésén a nem olimpiai súlycsoportok birkózó-világbajnokságán. MTI Fotó: Bruzák Noémi

„Nagyon örülök ennek az éremnek, még ha egy picit bosszant is, hogy akár döntőt is birkózhattam volna” – mondta a bronzmeccs után a magyar sportoló. „Az elődöntőben sajnos elkövettem azt a hibát, hogy a vége felé az órára néztem, amikor fél perc volt hátra, és arra kezdtem figyelni, hogy kihúzzam ezt a kis időt, és nem arra koncentráltam, amire kellett volna. Itt a kazah ellen úgy mentem a szőnyegre, hogy dobni fogok, de hamar kiderült, hogy nem fogok tudni, mert nagyon szűken védekezett az ellenfelem. Onnan egyértelmű volt, hogy végig kell verekedni a meccset.”

Nők, 60 kg, világbajnok:

Pej Hszing-ru (Kína)
2. Allison Ragan (Egyesült Államok)
3. BARKA EMESE és
Linda Morais (Kanada)
a döntőben:
Pej-Ragan 6-0

Szabadfogfás, 70 kg, világbajnok:

Magomed Kurbanalijev (Oroszország)
2. Nurlan Bekzsanov (Kazahsztán)
3. Elaman Dogdurbek Ulu (Mongólia) és
Mostafa Hosszejnhani (Irán)
a döntőben:
Kurbanalijev-Bekzsanov 8-4

Kötöttfogás, 80 kg, világbajnok:

Ramazan Abacsarajev (Oroszország)
2. Atem Aslan (Törökország)
3. Dzsonibek Otabekov (Üzbegisztán) és
SZABÓ LÁSZLÓ
a döntőben:
Abacsarajev-Aslan 3-1

(MTI)