Belgiumból tippel az Újpest sikerére Fazekas „Kapa” László

foci_Fazekas László_Magyar Hírlap Fazekas László első meccsprémiuma az Újpesti Dózsánál egy „nem kalauzi” villamosjegy volt, amivel végigbumlizhatott a 3-as járattal a Váci úton. Egyébként pedig 92 alkalommal húzta magára a magyar válogatott meggypiros mezét, s 407 bajnoki mérkőzésen 252 gólt szerzett az Újpesti Dózsa színeiben – kevesen előzik meg a legendás „Kapát” a lila-fehér klubikonok sorában, ha egyáltalán megelőzik… Azt azonban nem mindenki tudja a 66 éves, immár évtizedek óta Antwerpen közelében élő sportemberről, hogy kisgyermekként a Fradi toborzóján jelentkezett, de elhajtották a Népligetből…

– Nem felelt meg a felvételin? – kérdeztük Fazekastól a pénteki, Újpest–Ferencváros rangadó előtt.
– Így történt, s utána jelentkeztem Újpesten, mert futballozni kellett, nem volt mese, éjjel-nappal rúgtuk a bőrt a Kodály körönd környékén, ahol laktunk az ötvenes években. Ott megfeleltem, s hamarosan centert játszottam a kölyökben és az ifiben. Emlékszem, Zámbó Sanyitól örököltem meg a 9-es mezt.

– A kilencest? Hiszen úgy emlékszünk önre, mint aki 7-es számmal a hátán született, jobbszélsőnek.
– Tévedés, csak akkoriban annyira erős volt a Dózsa támadósora, hogy kizárólag szélső posztra lehetett bekerülni! Így lett Zámbó „Tű” Sanyiból balszélső, belőlem meg jobbszélső. Megjegyzem, így sem volt könnyű, egy remek válogatott szélsőt, Kuharszky „Kukacot” kellett kiszorítanom.

– Szembekerültek a Fradival az ifiben?
– Mi az hogy! Rendre 1500-2000 néző előtt futballoztunk, odaát Szőke Pista, Rátkai Laci, Németh Miki, szóval a kortársaim. Már ezek is hatalmas meccsek voltak.

– Majd aztán a felnőttben! Tizenöt éven át kirobbanthatatlan résztvevője volt a Fradi elleni derbiknek, rettegtek öntől a védők és Géczi kapus…
– Meg én is a védőktől. Vépi Peti olyan kemény volt, mint a titán, olykor durva is, provokált, be-beszólogatott, ha kellett, zokszó nélkül felrúgott. Megyesi Pista finomabb eszközökkel dolgozott, őrá úgy emlékszem, mint egy úriemberre a kőkemény bekkek között. De találkoztam Páncsics Mikivel meg a Báróval is a pályán, sokat csellengtem a center és az összekötő posztján is, Szőke Pistával, a legnagyobb válogatottbeli riválisommal szemben én nem voltam „vonalszélső”, sokat változtattam a helyemet.

– Melyik nagy derbire emlékszik?
– Nem fogja elhinni, csak a 8–3-ra 1976-ból. Arra is csak azért, mert egy barátom eljuttatta nekem ide, Belgiumba a másnapi Népsportot, és eltettem magamnak. Tudja, öt gólt rúgtam, és 10-es osztályzatot kaptam a szaklaptól… Az ötből egy gólomat tudom felidézni, a másodikat, amikor a felezővonaltól indultam, elhúztam Rab Tibi mellett a labdát, majd a tizenhatosról a jobb sarokba lőttem.

– Milyen volt a Dózsa–Fradi meccsek hangulata?
– Semmihez sem hasonlítható. A Fradi volt a nép csapata, mi a Belügyminisztériumé, a Fradit mindenki imádta, minket mindenkit utált, kivéve a saját szurkolóinkat. Mi voltunk a „fakabátok”… A Belügyminisztériumban minden szezon úgy kezdődött, hogy elmondták, az első három hely valamelyikén kell végeznünk, és persze a Fradit lehetőség szerint verjük meg. Elég sokszor sikerült, bajnokságot például zsinórban hetet nyertünk, nekem összesen kilenc bajnoki címem van az Újpesttel – más magyar klubban nem is futballoztam -, plusz három ezüst- és két bronzérmem. Mind a tizennégy újpesti szezonomban dobogón álltam!

– Hogyan emlékszik, kaptak külön prémiumot a Fradi legyőzéséért?
– Talán egyszer vagy kétszer… Viszont az ifiben egy Fradi-meccs után kaptam az első prémiumomat. Tudja, mi volt? Egy villamosjegy! Úgy hívták, hogy „kalauzi jegy”, csak fel kellett mutatni a kalauznak, és végigmentem vele a 3-assal a Váci úton. Több mint egy órát utaztam az edzésre a Kodály köröndtől. Aztán később átszoktam a 30-as buszra, az gyorsabb volt.

– Hogyan éltek bajnokcsapat játékosaként? Milyen kocsija volt?
– Először 20 évesen Botár Zoli bácsi, a válogatott orvosa fehér, 850-es Fiatját akartam megvenni, akkoriban ugyanis az volt a „menő” járgány. Ám végül kaptam protekciót Csűri István elvtárshoz, a Merkúr vezérigazgatójához, és újonnan vehettem egy 850-es, ikerlámpás Fiatot. Hátul le volt csapva, farmotoros volt, akár még 165 km/órás végsebességet is ki tudtam hozni belőle! Aztán nekimentem vele egy teherautónak, majdnem otthagytam a fogamat…

– Szolgálati lakás?
– A Rózsadombon, a Bimbó úton kaptam, de sajnos nem volt öröklakás. Pedig sokat ért volna a rendszerváltás után.

– Volt egyenruhája is?
– Egyedül nekem nem a csapatból! Az apám maszek volt, nem lehettem rendőr, de nem is bántam.

– Mielőtt elfelejteném: üdvözli a Bálint Laci!
– A Báró? Én is őt, feltétlenül mondja meg neki!

– Tudja, hogy pénteken Újpest–Fradi lesz?
– Nem én. Hol játszanak?

– A Megyeri úton.
– Akkor biztosan mi nyerünk!

(Forrás: mno.hu/Ch. Gáll András, fotó: Magyar Hírlap)

This entry was posted in Blog and tagged , , , , , , , . Bookmark the permalink.

Comments are closed.