Benedek Dalma verseny nélkül fejezte be a Vb-t Duisburgban

Shares
Kozá Danuta és Benedek Dalma a szegedi Világkupán

Kozá Danuta és Benedek Dalma a szegedi Világkupán

Az immár szerb színekben indult Benedek Dalma a németországi Duisburgban zajló kajak-kenu világbajnokságon lekéste a rajtot, s bár a szerbek fellebbeztek, azt több hullámban tárgyalták, s végül elutasították a beadványt. Így Benedek nem folytathatja szereplését K-1 500 méteren, ami azt jelenti: számára befejeződött a világbajnokság.

A sportoló neve lekerült a szám első középfutamának rajtlistájáról. Ezzel kapcsolatban Vaskuti István, a nemzetközi szövetség magyar alelnöke az MTI érdeklődésére elmondta: a brazil szövetség óvást nyújtott be, mivel Benedek nem teljesítette az előfutamot, a versenybíróság felett álló zsűri pedig – amelynek maga Vaskuti az elnöke – helyt adott a dél-amerikaiak tiltakozásának.

A sportdiplomata elárulta: jelezte három döntéshozó kollégájának, hogy mivel az érintett sportoló korábban Magyarországot képviselte, ő nem szeretne állást foglalni, viszont elfogadja és jóváhagyja a többiek határozatát. A döntés ellen már nem lehet fellebbezni.

Hirdetés

A hétszeres világbajnok és kilencszeres Eb-győztes, 31 éves Benedek – aki férje jogán tavaly ősztől már Szerbiát képviseli, s a júniusi, portugáliai kontinensviadalon egyesben 500 és 1000 méteren is első lett – lekéste délelőtti előfutamát, elmondása szerint azért, mert késett az órája. Később a szerbek óvtak, ezt a versenybíróság szintén elfogadta, mert visszanézve a televíziós felvételeket kiderült, hogy az indítóbíró hibázott: két perccel a kiírtnál korábban rajtoltatta el az ominózus futamot.

Benedek számára így véget ért a világbajnokság, mivel ebben az egy számban nevezték.

(MTI)

Hirdetés