Benedek Tibor csapatot hirdetett

Shares

Benedek TiborBenedek Tibor, a világbajnoki címvédő férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya megnevezte azt a 13 játékost, aki a két hét múlva rajtoló oroszországi vb-n szerepel.

A szakvezető döntésével nem várta meg az ausztrálok elleni, keddi, Miskolctapolcán vívandó felkészülési mérkőzést, hanem – a hétvégén zárult Vodafone Kupa tapasztalatai alapján – már hétfőn, a délelőtti edzést követően csapatot hirdetett.
Tegnap volt időm jobban átgondolni a még nyitott kérdéseket” – nyilatkozott Benedek Tibor a sportági szövetség honlapjának, hozzátéve, hogy szerette volna, ha az ausztrálok elleni három kétkapus edzést, benne a hivatalos mérkőzést már azokkal játszhatja, akik ott lesznek a kazanyi vb-n.

Az egyik nyitott kérdésről, a centerposztról szólva azt mondta: Bedő Krisztián kiválasztásában nyilván közrejátszott az is, hogy ő már ott volt a 2013-as barcelonai világbajnokságon, ilyen értelemben tapasztaltabb játékos.
 „Hozzá kell viszont tennem, hogy ahogyan ő, úgy Német Toni is nagyon sokat tett az elmúlt időszakban azért, hogy bekerüljön az utazó keretbe” – jelentette ki.

A kapitány hozzáfűzte, hogy Hosnyánszky Norbert vállsérülése nehezíti a dolgát, nem biztos, hogy ő játszani fog az ausztrálok ellen. Varga Dénes vállsérülése viszont rendbe jött.
„Az elkövetkezendő napokban már arra helyezzük a hangsúlyt, hogy ez a tizenhárom játékos minél egységesebbé váljon minden tekintetben” – mondta Benedek.

A magyar válogatott kerete a világbajnokságra:
Decker Attila, Nagy Viktor – kapusok, Angyal Dániel, Bedő Krisztián, Erdélyi Balázs, Gór-Nagy Miklós, Hárai Balázs, Hosnyánszky Norbert, Madaras Norbert, Szivós Márton, Vámos Márton, Varga Dániel, Varga Dénes – mezőnyjátékosok

A csapat két helyen változott a két éve világbajnokságot nyert együtteshez képest: kimaradt Decker Ádám és Bátori Bence, helyükre Angyal Dániel és Erdélyi Balázs került.

A vb magyar érdekeltségű csoportmérkőzései budapesti idő szerint:

Július 27., hétfő:
Magyarország-Kazahsztán 16.30

Július 29., szerda:
Magyarország – Dél-afrikai Köztársaság 11.10

Július 31., péntek:
Magyarország-Argentína 09.50

A világbajnokság csoportjai:
A csoport: Horvátország, Brazília, Kanada, Kína
B csoport: Görögország, Egyesült Államok, Olaszország, Oroszország
C csoport: Dél-afrikai Köztársaság, MAGYARORSZÁG, Argentína, Kazahsztán
D csoport: Szerbia, Japán, Montenegró, Ausztrália

A negyeddöntőt augusztus 4-én rendezik. Ha a magyar válogatott megnyeri csoportját, a nyolc között az A csoport 2. és a B csoport 3. helyezettje közötti mérkőzés győztesével játszik az elődöntőbe jutásért.

MTI