Benedek a kihagyott Gór-Nagy helyére Szivóst hívta be

Shares
 MTI Fotó: Kovács Anikó

Benedek Tibor Kazanyban. MTI Fotó: Kovács Anikó

Benedek Tibor kihirdette az áprilisi olimpiai selejtezőtornára készülő magyar férfi vízilabda-válogatott 16 fős keretét, amelyből 13 játékost nevez majd Triesztbe.

Az április 3. és 10. között sorra kerülő viadalon négy kvótát osztanak ki, ez lesz az utolsó lehetőség a riói részvétel kiharcolására.

A magyar szövetség honlapjának Benedek Tibor úgy nyilatkozott:
„Ez az időszak a legfontosabb a válogatott számára, az utolsó lehetőségünk az olimpiai szereplés kivívására, természetesen ez a cél. Három lehetőséget elszalasztottunk, mindenki tisztában van vele, mekkora a tét, mit kell megoldanunk. Ennek szellemében állítottam most össze ezt a keretet.”

Hirdetés

A szövetségi kapitány külön kitért az Eger világbajnok játékosának, Szivós Mártonnak a visszakerülésére. „Vegyes poszton számítok Marcira, nemcsak a szélen, hanem bekk pozícióban is. Ez egy fontos pillanat neki, de minden játékos számára az, akit meghívtam a keretbe, és nekem is fontos időszak következik. Mindenkinek megvan a lehetősége a bizonyításra, így Szivós Marcinak is” – mondta Benedek Tibor, aki hozzátette, Gór-Nagy Miklós azért maradt ki, mert ezúttal Szivós Mártont szeretné ezen a poszton is szerepeltetni.

[Customads id=646335]

A válogatott 17 napot készül az olaszországi utazás előtt. A keret jövő szerdán találkozik, ezt követően elutazik Németországba egy háromnapos edzőtáborba. Ott a hazai válogatottal játszik majd edzőmeccseket. A visszatérés után a Komjádi-uszodában készül a csapat, a második héten három napon keresztül a spanyol válogatottal, amellyel szintén kétkapuzik majd. A kapitány várhatóan a spanyolokkal közös edzés után jelöli ki a 13-as trieszti keretet.

A magyar válogatott 16 fős kerete

Kapusok: Nagy Viktor (Szolnoki Dózsa-Közgép), Bisztritsányi Dávid (A-Híd-OSC-Újbuda), Lévai Márton (Debreceni VSE)
Mezőnyjátékosok: Kis Gábor, Vámos Márton, Varga Dániel, Varga Dénes (Szolnoki Dózsa-Közgép), Hárai Balázs, Bedő Krisztián, Zalánki Gergő, Erdélyi Balázs, Hosnyánszky Norbert, Szivós Márton (ZF-Eger), Bátori Bence, Decker Ádám (A-Híd-OSC-Újbuda), Manhercz Krisztián (Contitech-Szeged-Diapolo)

A trieszti torna magyar vonatkozású programja:
április 3., vasárnap:
Franciaország-Magyarország
április 4., hétfő:
Kanada-Magyarország
április 5., kedd:
Magyarország-Románia
április 6., szerda:
Oroszország-Magyarország
április 7., csütörtök:
Magyarország-Szlovákia

(MTI)