Berki Krisztián: Akár Tokióig is versenyben maradhatok!

Shares
Berki Krisztián lovon, 440, London

Berki Krisztián a londoni, aranyérmet ért gyakorlat közben (Fotók: jochapress.hu)

Örömmel olvashatjuk, hogy Berki Krisztián, London lólengésben olimpiai bajnoka nagy népszerűséget élvez a magyar sajtóban. Mindenki aggódik a vállműtéte után immár javában edzésben lévő kiválóságért. A jochapress.hu nem csak az operációról beszélgetett vele.

– Hogyan lett „hatszeres” tornászból a lólengés bajnoka?

„Kétezer kettőben még hat szeren dolgoztam, amikor közbejött egy bokasérülés, amelyet követően nem tudtam úgy talajozni és ugrani, mint korábban. Viszont volt egy olyan anyagerős lólengés gyakorlatom, amellyel úgy éreztük, ha a csapat elbírja ezt az egy szert, akkor van értelme kimenni, hiszen az előző versenyeken már értem el szép eredményeket. Megérte, hiszen ezüstérmet szereztem a junior Eb-n, lovon. Mivel az évben éppen Debrecen adott otthont a felnőtt tornász Vb küzdelmeinek, ez is motivált. Végül 17 évesen a 9. helyen végezve, mindössze 0.012 ponttal maradtam le a nyolcas döntőről.”

Vigh László, 440

– Mi a véleménye a lólengést forradalmasító szakember, Vigh László munkásságáról?

„Természetesen pontosan ismerem azt a kivételes munkát, amit Vigh tanár úr elsősorban Magyar Zoltánnal, majd Sivadó Jánossal és később Guczoghy Gyurival elvégzett. Újonnan kitalált dolgaik révén Magyar egy évtizeddel saját mezőnye előtt járt. Előtte például senki nem „merészkedett” be a két kápa közé – Laci bácsi a lábtörlőket is a cél érdekébe tudta állítani.”

– Az akkori forradalmi újítások, illetve továbbfejlesztett változatai mindmáig szerepelnek a lólengés gyakorlatokban.

„Kötelezettség ugyan nincs, az ajánlott elemek között viszont megtalálhatók a Magyar- és a Sivadó-vándor, továbbá az orsók is. Zolinak köszönhetően vagy egy olyan elem is, amelyet egyelőre én csinálok egyedül a világon. Ez pedig a Thomas-orsó.”

Berki Krisztián, Kovács István, 440

– Edzőjére, Kovács Istvánra, Kokó bá-ra rátérvén azt tudakolnám: milyen fázisai vannak ennek az immár harmadik évtizede működő, harmonikus edző-versenyző kapcsolatnak?

„Ennyi idő még egy házasságban sem csekélység. Az biztos, hogy mindkét félnek fel kell nőnie a feladathoz, ami különösen a gyermekévek során nem könnyű feladat. A felnövekvő tanítványt pedig terelgetni kell. Még később pedig az edzőnek jó pszichológusnak is kell lennie. Egy ilyen kapcsolat két ember egymásra utaltsága; együtt nyerünk vagy együtt vesztünk.

Magyar Zoltán, 440

– Annak idején „ezerrel fúrták” Vigh Lászlót és Magyar Zoltánt.

„Mostanában nyíltan nincs ilyesmi, de amíg vannak sikeres emberek, addig lesznek irigyeik is. Nyilvánvaló, hogy minket is próbáltak volna „szétrobbantani”, de ez nem sikerülhetett.”

– Miként látja kedvenc szere, a ló jövőjét? 

„Régen a lónak volt feje és farka is, de formára nem sokat változott a szer, legfeljebb minőségében. A gyakorlatok viszont egyre hosszabbak. A lényeg az, hogy a bemutatásra szánt tíz, legerősebb elemet be kell építenem egy gyakorlat keretei közé, amelynek megvan a ritmusa. Optimális tempóval nekem ez 50 másodperc körül szokott lenni.”

 – Az adott lehetőségeken belül mire számíthat Berki Krisztián?

„Ezt akkor láthatom igazán, ha több versenyen megnézhetem a riválisok gyakorlatait és van összehasonlítási alapom. A Vb előtt lesz egy pár felvezető versenyem, itthon is, meg külföldön is, amelyeken az a célom, hogy a tavaly sikeres, hétpontos gyakorlatom ismét készen legyen a versenyek idejére. Nekem mostanában ez a plafon, ehhez kapok a kivitelére 16 pont körüli értéket. Azután majd elválik, ez mire elég.”

 – Hol tart a válloperációt követő, visszatérő folyamatban?

„Márciusban operáltak, köszönöm, jól vagyok. Azóta már minden elemet sikerült megcsinálnom, amelyek szerepelnek a gyakorlatomban, egyedül az olló kézállást nem próbáltam meg. Ám még messze van az első, tervezett verseny ideje, szeptember vége. Nem szeretnék semmit sem elkapkodni. A lényeg az, hogy október végén, a világbajnokságon kvótát tudjak szerezni, amihez dobogóra kell kerülnöm.”

– Mennyire ismeri a lólengés nagy elődeit? És miként tudja követni a jelen idejű eseményeket?

„A fejlődés rohamléptű, minden a szemünk előtt történik. A korábbi nagyok közül legtöbbször Magyar Zoltán gyakorlatait néztem meg. Volt szerencsém közelről látni a román olimpiai-, Vb- és Eb-győztest Marius Urzicát, aki ellen még versenyezhettem is, akit 2005-ben sikerült legyőznöm. Ő egy nagyon gyors és rendkívül elegánsan tornászó egyéniség volt.”

– A felsoroltakon kívül mi kell még a sikerhez?

„Például az, hogy amit az ember az edzésen meg tud csinálni, azt a publikum előtt is képes legyen legalább olyan jól előadni. Ebből a szempontból szerencsés vagyok, hiszen a versenyeken általában sikerül a maximumot kiadni magamból. Nekem az extra motivációt ad, ha látom, mennyien jönnek ki egy versenyre.”

Csollány Szilveszter, 440

– Szükség van a nagy eredmények eléréshez példaképekre?

„Természetesen! Én például 2000-ben akkor ébredtem rá, hogy vannak lehetőségeim a tornában, amikor a Csollány Szilas megnyerte gyűrűn az ő aranyérmét. Akkor vágott belém, hogy egyszer talán én is elérhetek majd hasonló sikereket. Szilas mellett Magyar Zoltán és Borkai Zsolt voltak azok az emberek, akiket szerettem volna utolérni. Amióta pedig sikerült elérnem a legnagyobb célt, az olimpiai bajnoki címet, azóta természetesen csak az motivál, hogy újra olimpiai bajnok legyek. Az sem közömbös persze, hogy amit szeretek csinálni, abból tartom el a családomat, a környezetemet.”

 – Megkapja az illő anyagi megbecsülést?

„Igen. Most már eljutottunk arra a szintre, hogy tornászként azt mondhatom: igen, megbecsülnek. Nem a labdarúgók szintjén, mert – sajnos – az egy egészen más világ.”

Berki Krisztián, menyasszonya, 440

– Köztudott, Ön házasságban él, van egy kislánya is. Hogyan jutott el arra az elhatározásra, hogy családot alapít?

„Bár mindig komoly kapcsolatra vágytam, de úgy alakult, hogy voltak lazább éveim is. Ám mindig azt szerettem volna, ha találok egy olyan társat magam mellé, aki azután majd tud támogatni és ezt valamilyen módon viszonozni is tudjam. Szerintem minden férfi életében kell legyen egy olyan feleség, aki mindenben társ, akivel mindent együtt élünk meg.”

– Most egyenesben van az élete, kislánya már 17 hónapos. Gondol néha arra, mihez kezd, ha egyszer abbahagyja? Egyáltalán: meddig szeretne versenyezni?

„Egy sporttal kapcsolatos diploma megszerzése lehet a célom, mert szeretnék a tornasport közelében maradni. Ha egészségem engedi, semmiképpen sem Rióra gondolok, mint utolsó állomásra, bármi is legyen ott az eredmény. Ha például Győr megnyerné a 2018-as Európa-bajnokság rendezésének jogát, az számomra egy plusz motivációt jelenthetne. Amennyiben a vállam bírni fogja, azt is el tudom képzelni, hogy akár Tokióig is versenyben maradjak.”