Berki Krisztián visszatornázta magát

Shares

Berki_UTEAz idei három világkupaversenyen két aranyérmet és egy ezüstöt szerzett, múlt szombaton pedig a tornászok szerenkénti országos bajnokságán az eddiginél is anyagerősebb lólengésgyakorlattal rukkolt ki Berki Krisztián.

A szer londoni olimpiai bajnoka, aki a riói játékokról lemaradt, újra ott van a legszűkebb elitben, ami igen jó hír a két hét múlva esedékes kolozsvári Eb előtt.

Fábik Tibor írása a Magyar Időkben

Hirdetés

Két nap alatt klubja, az UTE Facebook-oldalán több mint 82 ezren nézték meg Berki Krisztián szombati remekbe szabott gyakorlatát, amelynek 6,5 volt a kiinduló pontszáma, három tizeddel magasabb az eddiginél. S mivel az idei, új szabályrendszerben mindenki fél ponttal kevesebbről indul, könnyű kiszámítani, hogy ez a gyakorlat tavaly még 7,0-es erősségű volt. Berki a londoni olimpiát 6,9-essel, a 2014-es nanningi vb-t éppen 7,0-essel nyerte meg, vagyis egyértelműen visszatornázta magát a legjobbak közé.

„Az Európa-bajnokság előtt mindenképpen szerettem volna élesben is bemutatni a 6,5-es gyakorlatomat, és örülök, hogy szépen sikerült. Lassan, de biztosan lépkedek előre” – mondja olimpiai bajnokunk, aki a 32. születésnapját a múlt hónap közepén ünnepelte, s akinek a 2015. márciusi, amúgy sikeres vállműtétje utáni kihagyás bosszulta meg magát, alighanem legfőképp ezen múlt, hogy a riói játékokra nem tudta kvalifikálni magát.

Tavaly szeptemberben egy év után tért vissza, azóta hat nemzetközi versenyéből ötöt megnyert, legutóbb a dohai világkupát, csak Bakuban kellett beérnie a második hellyel egy kínai tornász mögött. „Ott még a 6,2-es gyakorlatommal indultam, a kínai fiúé erősebb volt, így tudhattuk, hogy ha nem hibázik, ő nyer. Így történt, és az ezüstnek is örültem. Élvezem, hogy újra versenyezhetek, számomra most ez a legfontosabb, no és persze az, hogy végig tudjak koncentrálni, ne legyen látványos hibám. Szerencsére a vállam jól bírja a terhelést az edzéseken és a versenyeken is, de ettől még folyamatos kontroll alatt vagyok.”

Hirdetés

S hogy mit hozhat a kolozsvári Európa-bajnokság, amelyen a hetedik (!) Eb-aranyáért szállhat harcba? „Nem az lebeg a szemem előtt, hogy mindenképpen aranyérmes akarok lenni, hanem az, hogy elvégezzem a saját feladatomat. Két jó gyakorlatot szeretnék bemutatni, a selejtezőben a 6,2-est, a döntőben a 6,5-est, a többi pedig a pontozókon múlik” – jegyzi meg olimpiai bajnokunk, és meglep bennünket.

Tudniillik még nem nézte meg az Eb-indulók interneten is fellelhető listáját, így tőlünk értesül arról, hogy két legnagyobb riválisa, a regnáló olimpiai bajnok brit Max Whitlock és a Rióban ezüstérmes Louis Smith sincs ott a névsorban. „Smith az olimpiák után mindig más elfoglaltságot keres, ha jól tudom, most extrémsí-vetélkedőre készül, Whitlock viszont edzésben van, videót is láttam róla. Szóval lehet, hogy az interneten csak az előzetes indulói listáról hiányzik, és végül ott lesz az Eb-n.”

Nos, nem lesz ott, ezt válogatottunk szövetségi kapitánya, Sóvágó Lajos is megerősíti. A szakember hosszú angliai évek után tért haza, így kiválóak a szigetországi kapcsolatai. „Nemrég beszéltem a britek szakvezetőjével, tőle tudom, hogy Whitlock kihagyja az Eb-t, a vb-re készül” – halljuk a hírt, ami, lássuk be, nem szomorít el bennünket.

Az olimpiai bajnok Rióban 7,2-es gyakorlattal állt a világ elé, ha levonjuk az öt tizedet, még akkor is neki állna a zászló. „Azért a távollétében is erős lesz a mezőny, így azt nem jelenteném ki, hogy Krisztián egyértelműen favorit, de az nem kétséges, hogy éremesélyes, és igen jók az esélyei az aranyra is” – mondja a Berkihez hasonlóan óvatos Sóvágó Lajos.

Mindenesetre a másfél évvel ezelőtti mélység után már ez is szédítő magasság.