Bernd Storck a foci vébéig kapitány marad

Shares

StorckCsányi Sándor, az MLSZ elnöke hétfői sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség a 2018-as világbajnokságig meghosszabbította Bernd Storck szövetségi kapitányi és sportigazgatói megbízatását.

Bernd Storck 2015. július 20. óta irányítja az A-válogatott munkáját, és a két sikeresen megvívott pótselejtezőt követően, 44 év szünet után kijutott a válogatottal az idén júniusban megrendezendő franciaországi Európa-bajnokságra. A német szakember az Eb-kvalifikáció nagyszerű eredményéből határozott döntéseivel, két kiélezett pótselejtező megnyerésével vette ki a részét, munkája az ősszel induló világbajnoki selejtezőkön teljesedhet ki – írja az mlsz.hu.

A német szakember irányítása alatt a nemzeti válogatott eddig hat mérkőzést játszott, melyeken három győzelmet aratott, két döntetlent ért el, és mindössze egyszer hagyta el vereséggel a pályát.

Tíz gólt szerzett és hatot kapott. Ez 61,11%-os teljesítmény. A magyar válogatott jelenleg minden idők legelőkelőbb pozícióját, a 19. helyet foglalja el az 1993-óta vezetett FIFA világranglistán. A kapitány bátran bevetette a fiatalokat, Nagy Ádám és Kleinheisler László nála került be a csapatba, és be is vált, aláhúzva a fiatal játékosok szerepeltetésének helyességét.

A most megkötött megállapodás értelmében Bernd Storck 2018 nyaráig a szövetségi kapitányi és a sportigazgatói feladatkörét párhuzamosan látja el, a mostanihoz hasonló anyagi kondíciók mellett.

[Customads id=646335]

A Magyar Labdarúgó Szövetség stratégiai döntést hozott, mely a tervezhetőséget és a kiszámíthatóságot szolgálja, hiszen a kapitány és az általa képviselt szakmai irányvonal segíti az MLSZ stratégiai célkitűzésének megvalósítását. A szövetségi kapitány segítője, Andreas Möller is a szövetség kötelékeiben marad a 2018-as világbajnokságig.

– Eddigi munkája alapján úgy ítéltük meg, hogy Storck úr megérdemli a bizalmat, meg akartuk adni a lehetőségét, hogy ne csupán néhány hónapra előre tervezhessen munkája során. Ezzel a döntéssel hangsúlyozni szeretnénk, hogy az Eb-döntős szereplést inkább egy állomásnak tartjuk, a végcél a válogatott tartós sikeressége – mondta sajtótájékoztatóján Csányi Sándor. – Ebben fontos szakasz lesz a vb-selejtező sorozat, amely szeptemberben kezdődik meg. Ha nyáron új kapitányt választanánk, a rövid idő alatt nem lenne lehetősége megismerni a csapatot, emellett ha jól szereplünk az Eb-n, ott állnánk egy szerződés nélküli sikeres kapitánnyal, aki esetleg más ajánlatokat is kaphat az MLSZ-é mellett. Bernd Storck az elmúlt hónapokban bátran bevetette a fiatalokat a válogatottban, ami egybevág az MLSZ stratégiai céljaival, ezzel a hosszabbítással szeretnénk biztosítani számára, hogy sportigazgatóként és szövetségi kapitányként is hosszú távú munkában gondolkodhasson.