Bernd Storck állja a következő két hazai vb-selejtezőn az Andorrában szurkolók jegyét

Shares

Storck_M4Bernd Storck, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya meghívta a lettek és a portugálok elleni világbajnoki selejtezőre azokat a szurkolókat, akik a helyszínen tekintették meg az andorrai mérkőzést, és bejelentette: ő fizeti a jegyüket.

„Az elmúlt, számomra igen intenzív napokban nem volt egyszerű a helyzetem, de elsősorban nem is rólam van itt most szó, hanem a magyar labdarúgásról” – mondta pénteken Bernd Storck az M4 Sportnak adott exkluzív interjúban egy nappal azt követően, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöksége csütörtöki ülésén úgy döntött: szövetségi kapitányként és sportigazgatóként is folytathatja munkáját.

Storck elárulta, hogy a drukkerekhez hasonlóan őt is sokkolta a válogatott andorrai veresége, amin sokat gondolkodott. Végül arra a következtetésre jutott, hogy felajánlotta a lemondását Csányi Sándornak, az MLSZ elnökének – mondta.

Hirdetés

„Ezért nem jöttem el vasárnap a tévéműsorba, mert előbb az elnökkel akartam erről beszélni, hogy közösen találjuk meg a kivezető utat” – nyilatkozott a német szakember.

Storck beszámolóját a csütörtöki elnökségi ülésen hallgatták meg, majd az MLSZ vezetése bizalmat szavazott neki. A német szakember elmondta: az elnökségi tagokat meggyőzte arról, hogy az általa felvázolt út az egyetlen, amelyen kijuthat a válogatott a mostani állapotból. Saját magát pedig képesnek tartja arra, hogy „a hajót a megfelelő irányba” fordítsa, és ismét sikeressé tegye a nemzeti csapatot.

Storck a nyilatkozatában arról is beszélt, hogy önkritikát gyakorolt a múlt pénteki vereség után, de hasonlót vár el az Andorrában pályára lépő játékosoktól is. Illetve tőlük a jövőt illetően még nagyobb felelősségvállalást is, és hogy átérezzék: milyen megtiszteltetés válogatott mezben pályára lépni, és egy országot képviselni.

Hirdetés

„Generációváltás van, de szándékaim ellenére, a sérülések és a kupacsapatok hiányzói miatt ez a folyamat most felgyorsult” – utalt arra, hogy Andorrában részben kényszerűségből állított fel rutintalan, kevéssé összeszokott együttest. „De így is bíztam bennük, a jó játékban és a győzelemben, az is az én csapatom volt” – mondta a szövetségi kapitány.

A német tréner igazat adott a vereség után csalódottan, könnyek között nyilatkozó Dzsudzsák Balázsnak. A csapatkapitányhoz hasonlóan ő sem érezte, hogy minden magyar játékos a válogatottban elvárható teljesítményt nyújtotta volna, és a megfelelő ellenállást fejtette ki. Storck szerint Andorra nem volt jobb csapat, de „érzelmesebb játékot nyújtott” a magyarokénál.

„A következő mérkőzésen akarat szempontjából biztosan más válogatottként kell kiállnunk, mindenekelőtt a szurkolókat kell újra magunk mellé állítani” – mondta Storck, majd hozzátette:

a következő két hazai vb-selejtezőn (augusztus 31., Lettország; szeptember 3., Portugália) ő fizeti ki azoknak a szurkolóknak a jegyét, akik Andorrában ott voltak a múlt pénteken 1-0-ra elveszített mérkőzésen.

Ezt azért teszi – tette hozzá -, hogy a drukkerek „továbbra is támogassák” a magyar válogatottat. Az érintett szurkolók számára a részletekről a következő hetekben ígért tájékoztatást az MLSZ.

A szövetség elnöksége csütörtökön úgy döntött, hogy a soron következő három hazai vb-selejtezőre a nézőtér minden szektorába egységesen 1000 forintba kerülnek majd a belépők, a bérletes szurkolók számára pedig visszafizetik a jegyárkülönbözet.

A világbajnoki selejtezősorozatban hat forduló alatt mindössze hét pontot gyűjtött a magyar együttes, amely a harmadik helyről várja a folytatást. A magyar válogatott legutóbbi négy mérkőzésén – ebből kettő volt vb-selejtező, kettő felkészülési találkozó – úgy szenvedett vereséget, hogy egyetlen gólt sem szerzett, miközben kilencet kapott.

(MTI)