Bernd Storck, Herczeg András, Lékai Máté
Érdektelen két világbajnoki selejtező előtt áll a magyar labdarúgó válogatott, amelynek élén – sikereire való tekintettel? – mozdíthatatlanul tartja pozícióját Bernd Storck szövetségi kapitány.
Gyenge pillanatomban belenéztem a wikipédiába, hogy meggyőződhessek arról: valóban mekkora edzőegyéniség a mi kapitányunk. A hideg zuhany kutyafüle ahhoz, amit ott olvashat a földi halandó. 170 Bundesliga meccsen hat gólt ért el játékosként – ez még egészen jó alap lett volna a sikeres edzőséghez. Ám új szerepeiben mindenhol csak asszisztensként emlegetik. Majd Kazahsztánba került, ahol 2010-ben elbocsájtották, mert a válogatott igen vékonyan szerepelt a vb-selejtezőkön.
2015-től a magyar labdarúgást dirigálja (az a hír járja, hogy Dárdai Pál ajánlotta maga helyett?), s mivel a válogatott 44 év után kijutott az Európa-bajnokságra, s ott csoportelső lett, ezzel Storck egyenesen a mennyekbe ment fel. Pedig a csapat ettől a részsikertől függetlenül nem tudott érdemben előrelépni. Hogy ennek a helyben járásnak mi minden lehet az okozója, ne menjünk bele. Az biztos, hogy Storcknak nyilvánvalóan lettek kedvencei (pl. Szalai Ádám), míg mások B-listára kerültek és ott is maradtak. ( pl. Nikolics Nemanja).
Az Andorra elleni hatalmas bukfencet a világ nagyon kevés országában élte volna túl kapitány – Storck ezen kiváltságosok közé tartozik. Itteni léte két esztendeje során jól beépítette az MLSZ-be baráti körét és saját fiát is – ha kirúgják, állítólag 25 embernek kellett volna végkielégítést fizetni.
Csányi Sanyi bácsi természetesen inkább marasztalta a nagy tudású német urat, mert nem akart százmilliókat fizetni, ráadásul ő legbelül tudja: ennek a magyar labdarúgásnak bárki ül a kispadjára, sokkal többet úgysem érhet el.
Miről jut mindez eszembe. Például arról, hogy a lebecsült magyar edzők egyike, a debreceni Herczeg András kisebb forradalmat vitt végbe a portugál „csodaedzők” után hátramaradt romhalmazon. S nem a beözönlő zsoldosokra, hanem elsősorban magyar fiatalokra alapozta csapatát. Herczeg és választottjai rövid idő alatt is bizonyították: igenis vannak többre hivatott hazai szakemberek és ügyes, lelkes, fiatal labdarúgók is. Na de az túl egyszerű lenne, ha a klubokban a kalandor külföldiek jelentős részétől megválnának, hiszen akkor sokkal kevesebb pénz vándorolna a labdarúgás vámszedőinek zsebeibe. Némiképp elfogult is lehetnék a Lokival szemben, hiszen valamikor az ottani egyetemen tanultam. Ám nem erről van szó, hanem a látható különbségekről.
Ennyit Storck úrról és a külföldiekről. Néhány szó még ide kívánkozik kedvenc témámmal, Lékai Mátéval kapcsolatosan is. A Lékai – Faluvégi cseréről megjelent írásom elég nagy vihart kavart, amelynek során számosan nem a lényegre fókuszáltak, hanem amolyan szocialista békepapos stílusban jelezték: remélik, hogy mindkét játékos még sok örömet okoz a magyar kézilabdázás rajongóinak.
„Természetesen” a lényegről – arról, hogy Lékait csúnya módon, önös érdekektől vezérelve „megbillentették” még a válogatott környékéről is – ezek a sportbarátok elfelejtettek véleményt formálni. Pedig már számtalanszor bebizonyosodott, hogy ezek a langyos mellégurítások semmi jóra nem vezetnek. Lékait kitolták, Faluvégi se nem osztott, se nem szorzott, a válogatott pedig csúnyán leégett az Eb-n, Dujsebajev felvette a kialkudott pénzt és fütyülve arra, amit hátrahagyott, elegánsan kivonult Magyaroszágról.
Mindez arról jutott eszembe, hogy jönnek az érdektelen foci vb-selejtezők, Herczeg András a kieső helyről a harmadikra vezette legénységét, Lékai Máté pedig ismét nyolc gólt lőtt a Veszprém győztes csapatában.
(jochapress.hu / Jocha Károly)
