Bernek Péter képviselői konkrétumokkal jelentkeztek

Shares
Strongaa Management ügyvezetője, Kőrösparti Gábor és sportigazgatója, Tarpai Zoltán

Kőrösparti Gábor a Strongaa Management ügyvezetője és Tarpai Zoltán sportigazgató

A Sport TV Mai helyzet című műsorában az úszószövetség körüli helyzetre reagált a Bernek Péter úszót is képviselő Strongaa Management ügyvezetője, Kőrösparti Gábor és sportigazgatója, Tarpai Zoltán. Három konkrétumot ismertették, és elmondták azt is, hogy ez a konfliktus nem Gyárfás Tamás és Hosszú Katinka, és nem is a szövetség és Hosszú Katinka között van.

„Egyszerű oka van, a tehetetlenség. Mi nagyon régóta próbálunk egy konstruktív együttműködést és megállapodást kötni, illetve kialakítani az úszószövetséggel. Nem sikerült, gyakorlatilag 2015-ben egy hasonló szituációban konfrontálódott először Katinka, illetve az úszószövetség vagy az úszószövetség elnöke, amikor kilátásba helyeztek egy felkészülési támogatást a sportolóknak; erre válaszul, ez ugye 2015. decembere” – indokolták meg a Strongaa Management vezetői, ők miért adtak ki közleményt.

Felidézték az akkori szituációt: „Ez egy érdekes dolog, mert ők nem szerződést ajánlottak, hanem egy támogatást ajánlottak, amelynek egy passzusa a sportolói képmás-, illetve névhasználatot kellett volna, hogy engedélyezze. Ezzel kapcsolatban én már akkor elmondtam az úszószövetség vezetőinek, hogy ha ezt aláíratom a sportolóval, és ne adj’ isten fél év múlva ez a szerződés bármilyen okból publicitást kap, akkor ebből nem lehet jól kijönni. Ha támogatást adok, akkor adjak támogatást, ha arculati jogokat, névhasználatot akarok megvásárolni egy sportolótól, akkor kössek vele egy üzleti szerződést. Az én meglátásom szerint egy támogatási szerződésben ne kössem ki azt, hogy az arculati jogok és a névhasználat hozzám kerüljön” – fogalmazott Kőrösparti Gábor.

Hirdetés

Kollégája arra is kitért, mit javasoltak ekkor: „Mi gyakorlatilag egy harmadikutas megoldást javasoltuk. Mi azt javasoltuk, hogy a támogatás az támogatásként járjon. El is mondták, hogy ez egy az Emberi Erőforrások Minisztériumából érkező pénz, amivel el kell számolni, le kell könyvelni, bérszámfejteni kell. Mondtuk, hogy tiszta sor, akkor ezt a szerződést Petivel kell megkötni, mint sportolóval. Velünk, a STRONGAA Managementtel azt a szerződést kell megkötni, ami egy egyoldalas, gyakorlatilag egy dokumentummelléklet, ami jogilag releváns, ami szabályozza azt, hogy egyébként a sportolót milyen megjelenési kötelezettségek terhelik, mikor mit kell viselnie, hogyan kell megjelennie, hányszor kell megjelennie.”

Mint mondják, márciusban kaptak egy szóbeli igent, de támogatást a mai napig nem. Azt nem tudják, más is került-e ebbe a helyzetbe. „Mi nem futottunk azért köröket az úszótársadalomban, hogy találjunk még olyan embereket, akik hasonló cipőben járnak. Mi a Petiért vagyunk felelősek elsősorban, ebben úgy gondolom, hogy maximális konstruktivitást mutattunk, elmondtuk a kollektív szerződés ötletét. El próbáltuk magyarázni azt is, hogy a Péter nem írhat alá szerződést akkor, ha egy menedzsmentnek adja a névhasználati és arculati jogait. Ő nem mondhat le arról, ami nem az övé. De a legnagyobb probléma az, hogy úgy gondolom ezt nem is értik.” 

„Azt hiszem, hogy itt a konfliktus nem Gyárfás Tamás és Hosszú Katinka, de még csak nem is Hosszú Katinka és az úszószövetség között van, hanem alapvetően, és azt gondolom, hogy ez az úszástól függetlenül is nyugodtan kijelenthető, hogy a versenyzőtársadalom, és az őket kiszolgáló szervezet közötti világnézet és látásmódbeli különbség” – mondta Sport TV Mai helyzet című műsorában Kőrösparti Gábor. Azt is elmondta, hogy ennek ellenére az ő véleménye szerint miért Gyárfás Tamás lemondását követeli Hosszú Katinka. – „Azt gondolom, hogy ő köti valakihez ennek a rendszernek a jelenlegi működését, és azt gondolja, ha Gyárfás Tamás távozik, akkor ezzel a problémák megoldódnak.”

[Customads id=646335]

Azért ők szólaltak meg Bernek Péter helyett, mert nem akarják, hogy az úszó fókuszt tévesszen. „Mi azt mondtuk, hogy a jelenségre kell felhívni a figyelmet, illetve a megoldás felé kell terelni, Kicsit ilyen edukációs jellege is van ennek, hogy megértsék, mi a valós probléma. Nem gondolom, hogy most ezért a szituációért büntetne a szövetség, hiszen azzal gyakorlatilag megerősítést nyerne minden, ami Katinka és a többi úszó nyilatkozatában van. Az valószínűleg megfordul a sportoló fejében, a Peti fejében is megfordult, hogy ő árthat-e ezzel a klubjának. Reméljük, hogy nem. Nem tudjuk, hogy mi lesz holnap, de ha árt, az nagyon nagy baj.”

Reagáltak arra is, hogy az úszószövetség konkrétumokat vár az úszótársadalom tagjaitól. Kettőt Kőrösparti ismertetett: „Az egyik ilyen javaslatunk az volt, hogy szabályozza egy kollektív szerződés a versenyzők kötelezettségeit, hogy milyen módon, milyen jogkörrel használhatja fel a szövetség egy sportoló arcát, képmását és nevét. Ez az amerikai profiligákban tökéletesen szabályozva van, van egy játékos-szakszervezet, amely a ligával tárgyal, és ennek megfelelően akár egy LeBron Jamesnek is részt kell vennie egy NBA-kampányban valamilyen formában. Van erre itthon is példa, nem kell ilyen távol menni. A másik egy jóval nehezebb dolog, és itt mondom, hogy komoly világnézeti különbség van a két fél között, hogy nincs partnerség, itt egy hierarchia van, és én azt gondolom, hogy 2016-ban, amikor van pénz a sportban, és az elvárások óriásiak, a verseny hatalmas. Ma már nem lehet sportolói nemzetnek kikiáltani senkit, mert 10 év alatt nőnek ki dél-koreai vívók a semmiből világszínvonalú teljesítménnyel. Akkor igenis egy partnerségre van szükség, és igenis, mi a saját praxisunkban is láttunk olyan sportolót, aki azért szeretett volna edzőt váltani, mert az az old school típusú felfogás már nem volt az ő számára elfogadható és elég ahhoz, hogy olimpiai bajnok tudjon lenni.”

A harmadik elvárás Tarpai Zoltán mondta el: „Ez egy kicsit már sportszakmai kérdés, és ebben gondolom azt, hogy azt érezhetik a sportolók, hogy a rendszer büntet. Kicsit olyan érzésünk van, mintha a szövetség elöljárói a saját zsebükben szednék össze a pénzt, és adnák oda a sportolóknak, ezért személyes sértésnek veszik, ha egy szakmai közösség, mondjuk egy klub szeretné eldönteni, hogy a rá eső támogatást milyen edzőtáborban, hogyan és milyen névsorral szeretné elkölteni. Ebben elég komoly ellenpontokat észlelünk, és én azt gondolom, hogy a szövetségnek egy szervező, működtető, allokáló szervezetnek kellene lennie, nem egy megmondónak, és átnyúlni olyan területekre, amelyekre nem kellene.”

Sport TV