Bernek Péter országos csúccsal hatodik 200 méter háton

Shares
Budapest, 2017. július 28. Bernek Péter rajtol a férfi 200 méteres hátúszás döntőjében a 17. vizes világbajnokságon a Duna Arénában 2017. július 28-án. MTI Fotó: Illyés Tibor

Bernek Péter rajtol a férfi 200 méteres hátúszás döntőjében. MTI Fotó: Illyés Tibor

Bernek Péter 1:55.58 perces országos csúccsal a hatodik helyen végzett 200 méter háton a Duna Arénában zajló úszó-világbajnokságon.

A szám 2010-es ifjúsági olimpiai bajnoka először a csütörtöki elődöntőben javította 1:55.79-re saját, 2012-es országos csúcsát, s pénteken az új időt faragta tovább.

Bernek az 1-es pályán vágott neki a négy hossznak, egészen az utolsó fordulóig a hetedik helyen tempózott, majd a záró 50 méteren nagy hajrába kezdett, úgy tűnt, akár előrébb is végezhet, végül hatodiknak nyúlt be.

„Nem sokon múlott, azt hittem, picivel ennél is tudok jobbat, ezzel együtt örülök, hogy ennyi kihagyás és sérülés után kétszer is országos csúcsot tudtam úszni” – nyilatkozta Bernek.

Férfi 200 m hát, világbajnok:

Jevgenyij Rilov (Oroszország) 1:53.61 perc
2. Ryan Murphy (Egyesült Államok) 1:54.21
3. Jacob Pebley (Egyesült Államok) 1:55.06
…6 Bernek Péter 1:55.58

Budapest, 2017. július 28. A győztes amerikai Simone Manuel (j), a második helyezett svéd Sarah Sjöström (b) és a harmadik helyezett dán Pernille Blume (hátul) a női 100 méteres gyorsúszás döntője után a 17. vizes világbajnokságon a Duna Arénában 2017. július 28-án. MTI Fotó: Illyés Tibor

A győztes amerikai Simone Manuel (j), a második helyezett svéd Sarah Sjöström (b) és a harmadik helyezett dán Pernille Blume (hátul) a női 100 méteres gyorsúszás döntője után. MTI Fotó: Illyés Tibor

Megszületett a 200. amerikai aranyérem

A budapesti Duna Arénában zajló úszó-világbajnokság pénteki versenynapján megszületett a vb-k 1973 óta íródó történetének 200. amerikai aranyérme: a jubileumi sikert rögtön az első döntőben, női 100 méter gyorson Simone Manuel ünnepelhette; a szám 20 éves olimpiai bajnoka hatalmas hajrával előzte meg a 4×100-as váltó első embereként a nyitónapon világcsúcstartóvá előlépett svéd Sarah Sjöströmöt.

Női 200 méter mellen az orosz Julija Jefimova győzelmével 11. világbajnoki érmét szerezte ebben az úszásnemben, a nők örökrangsorában ezzel az élre állt, a második az amerikai Katie Ledecky, aki tíz gyorsúszó medállal rendelkezik.

Férfi 200 méter mellen a mindössze 20 éves orosz Anton Csupkov nyert, megelőzve két japánt, Koszeko Jasuhirót és Watanabe Ippejt.

Férfiak
   
200 m mell, világbajnok:

Anton Csupkov (Oroszország) 2:06.96 perc
2. Koszeko Jasuhiro (Japán) 2:07.29
3. Watanabe Ippej (Japán) 2:07.47

4×200 m gyorsváltó, világbajnok:

Nagy-Britannia (Stephen Milne, Nicholas Grainger, Scott Duncan, James Guy) 7:01.70 perc
2. Oroszország (Mihail Dovgaljuk, Mihail Vekoviscsev, Danyila Izotov, Alekszandr Krasznyih) 7:02.68
3. Egyesült Államok (Blake Pieroni, Townley Haas, Jack Conger, Zane Grothe) 7:03.18

Nők

100 m gyors, világbajnok:

Simone Manuel (Egyesült Államok) 52.27 másodperc
2. Sarah Sjöström (Svédország) 52.31
3. Pernille Blume (Dánia) 52.69

200 m mell, világbajnok:

Julija Jefimova (Oroszország) 2:19.64 perc
2. Bethany Galat (Egyesült Államok) 2:21.77
3. Si Csing-lin (Kína) 2:21.93

(MTI)