Bizonyításra kész fiatalok igazolhatnak Érdre

Shares

Az MTI szerdán tette közzé a hírt, mely szerint az Érd NK tizennégy játékosát tette szabaddá szerződésbontással. Így pillanatnyilag csak három játékosa maradt Szabó Edina vezetőedzőnek. A Magyar Edzők Társasága (MET)  arról érdeklődött a szakembernél, hogy mit tervez a következő egy évre, amíg még szerződése van a klubnál?

Szabó Edina. Fotó: JochaPress

– Ez a hír nem új keletű, így már arról is értesültem, hogy játékosaimnak minden bizonnyal megvannak a helyeik más kluboknál. Ez a tény engem nagyon megnyugtat, mert így senkinek nem okoznak maradandó törést a pályafutásában az itt kényszerből meghozott döntések.

– Milyen volt ez a csapat tulajdonképpen, amelyet gyakorlatilag fel kellett oszlatnia klubvezetésnek?

Hirdetés

– Merem állítani, szerettek itt, Érden kézilabdázni és azt is elmondhatom, hogy alapvető hozzáállásban, mentalitásukban, küzdőképességükben és szorgalomban egyaránt maradandót nyújtottak. Sajnos, most ezt a történetet le kell zárnom és tizenhárom éve állandó edzőtársammal, Rácz Mariann-nal azon kell törnünk a fejünket, hogy az adott helyzetben mit tehetünk, mik a teendőink.

– És tényleg, mit lehet ebben a „lekopasztott” állapotban tenniük?

– Bármily furcsán hangzik, de e pillanatban a megmaradt három, juniorkorú játékosunk a legfőbb kincsünk. Melléjük kell majd megtalálnunk azokat, akik az alapvetően megváltozott helyzetben is vállalják, hogy ebben a csapatban játszanak a következő idényben. Az jó érzéssel tölt el, hogy az elmúlt napokban máris többen jelezték, szívesen jönnének Érdre. Itt elsősorban olyan játékosokról lehet szó, akik eddigi klubjaikban nem kaptak komoly játéklehetőséget. Számukra ez a helyzet a bizonyítás lehetőségét kínálhatja.

Hirdetés

– Érden a hazai közönség sok éven át elkényeztetett helyzetben volt, hiszen a város együttese mindig az élvonalhoz tartozott.

– Akárhogy is nézzük, latolgatjuk, a tény ettől még tény marad: a magyar női kézilabda bajnokság a világ alighanem legerősebb pontvadászata. A csapat rengeteg támogatást kapott a szurkolóinktól és erre a helyi közösségi erőre bizton lehet számítani a következő idényben is. Igazán nagy szponzor szerzésének a lehetősége minimális, így azzal kell számolnunk, hogy a mienk jövőre egy igen kis költségvetésű csapat lesz. A szövetség elnöke ígérete szerint a Szerencsejáték Zrt. központi szponzorálásából továbbra is megkapjuk a nekünk ítélt hányadot és a várostól is kapunk minimális támogatást. Bízom benne, hogy az igényes szakmai munka, a közönség támogatása, az új játékosok hozzáállása és a remélt eredmények együttesen meg tudják erősíteni a csapatot. A következő évadnak ez lesz az egyetlen, fő célja – ezért kell valamennyiünknek fáradoznia.

(jochapess / Jocha Károly)

Távoztak a legjobb játékosok az érdi női kézilabdaklubtól