Böde Dániel Angliával szeretne találkozni a legjobb 16 között

Shares

Juhasz_BodeJuhász Roland bízott benne, hogy két meccs után négy pontja lesz a magyar labdarúgó-válogatottnak a franciaországi Európa-bajnokságon, míg Böde Dániel elfogadta volna ezt a torna kezdete előtt.

„Nemcsak kijöttünk ide, hogy jól érezzük magunkat. Meg akartuk mutatni, hogy helyünk van a mezőnyben. Én bíztam a négy pontban. Tudtuk, hogy apró dolgok dönthetnek Ausztria és Izland ellen. Ezeken a találkozókon mi voltunk élesebbek és reméljük, ez a folytatásban is így marad” – jelentette ki a hétfői sajtótájékoztatón a Videoton védője, aki hozzátette, a játékosokat kifejezetten motiválta, hogy a különféle összehasonlításokban folyamatosan hátra sorolták a magyar csapatot, így például a futballisták összértékét tekintve is.

Juhász Roland nem kívánt a lehetséges nyolcaddöntős ellenfelekkel foglalkozni, mondván: a nemzeti együttes matematikailag még nem jutott tovább a csoportjából. Hangsúlyozta: szerinte a csapat egyik erőssége éppen az, hogy helyén kezeli a sikereket.

A Ferencváros csatára, Böde Dániel viszont úgy fogalmazott: az az elsődleges, hogy továbbjussanak, de ha választhatna, akkor ő Angliával szeretne találkozni a legjobb 16 között.

A két futballista abban egyetértett, hogy pályafutásuk legemlékezetesebb találkozóin vannak túl, még akkor is, ha mindketten csak a másodikon szerepeltek. Juhász szerint ez nagyban köszönhető a szurkolóknak, akik olyan hangulatot teremtettek, mintha hazai pályán játszanának.

A magyar válogatott szerdán 18 órakor, Portugália ellen játssza utolsó csoportmérkőzését az Eb-n.
„Nem szeretem, ha egy emberre hegyeznek ki egy csapatot. Most sem csak Cristiano Ronaldo fog támadni, így nem csak őt kell megállítanunk” – válaszolt Juhász arra a kérdésre, hogy külön készülnek-e a Real Madrid sztárjára.

„Részsikereket már elértünk, de most szeretnénk felborítani a papírformát. Portugália ellen nem nekünk kell futni az eredmény után. Jöjjenek csak, várjuk őket” – jelentette ki a meccsel kapcsolatban Böde, aki hozzátette: felemelő érzés vezetni a csoportot és csak rajtuk múlik, hogy ezt a pozíciót meg is tartsák.

Németh Krisztián és Király Gábor. Fotó: Baricsa Gábor/mlsz.hu

Németh Krisztián és Király Gábor. Fotó: Baricsa Gábor/mlsz.hu

A magyar kapusedző szerint Király nem hibázott

Király Gábor nem hibázott az Izland elleni, második Európa-bajnoki csoportmérkőzésen a 11-est megelőző szituációban, mert szabálytalankodtak vele szemben – így véli Holger Gehrke, a magyar labdarúgó-válogatott kapusedzője.

„Nem hibáról van szó. Volt egy apró fault, ami ugyan nehezen volt látható, de megütötték a könyökét, így vált szabaddá a labda” – mondta a német szakember, aki hozzátette, nem hibáztatja az orosz bírót, amiért ezt nem vette észre, mivel ő maga is csak a videofelvételeken látta a szabálytalanságot.

Király egy jobb oldali szögletet követően kiejtette a labdát, s az ebből adódó szituáció végén büntetőhöz jutott Izland, amely az értékesített 11-essel előnybe is került az első félidő végén. Gehrke kijelentette, szerinte „nem releváns kérdés”, hogy esetleg a Haladás játékosa helyett más álljon a kapuba.

„Egy ilyen tornán hatalmas nyomás van a kapusokon, akiknek így mentálisan kell erősnek lenniük, ugyanis akár egyetlen hibájukról éveken át beszélhetnek” – mondta Gehrke. Hozzátette, hogy Király rendkívül fontos része a csapatnak, hatalmas tapasztalatával irányt mutat a fiataloknak és megnyugtatja őket, erre példa az, amikor a meccseken egy-egy vagány megmozdulást mutat be, ahogy Izland ellen is tette.

A kapusedző szerint minden nap lehet fejlődni, nincs ez másként a 40 éves Király esetében sem, aki az Eb-k történetének legidősebb pályára lépett játékosa lett. A szerdai, portugálok elleni utolsó csoportmérkőzésre áttérve kifejtette, nemcsak Cristiano Ronaldóra készülnek, mert a mostani lesz az eddigi legerősebb ellenfél, amelyben számos kiváló játékos futballozik.

A szakmai stábban kapcsolatban elmondta, Bernd Storck szövetségi kapitánnyal Kazahsztánban dolgozott együtt, míg Andreas Möller másodedzőt még játékosként ismerte meg a Schalke 04 együttesében. Szerinte így hárman jól tudnak együtt dolgozni, de kijelentette, ez nem csak német triójuk sikere, mert a válogatott mellett dolgozó magyar trénerek ugyanúgy kiveszik a részüket az eredményes szereplésből.

A 44 év után ismét Eb-résztvevő magyar válogatott matematikailag még nem jutott tovább, de a második forduló után négy pontjával vezeti az F csoportot és harmadiknál rosszabb már nem lehet a kvartettben. Az utolsó körben szerdán 18 órától Portugáliával találkozik Lyonban. A hat csoportból az első két-két helyezetten túl a négy legjobb harmadik is nyolcaddöntőbe jut.

(MTI)