Böjte Csaba lesz az Aranycsapat emlékévének fővédnöke

Shares

bojte csabaBöjte Csaba ferences szerzetes lesz az Aranycsapat idén kezdődő és 2018 végéig tartó emlékévének fővédnöke – mondta az emlékévet kezdeményező Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke szerdán Budapesten.
Lomnici Zoltán elmondta, az Aranycsapat emléke nemcsak a sportot kedvelők, hanem az egész nemzet, a nemzeti önbecsülés és önértékelés számára is szimbolikus jelentőségű. Éppen ezért fontosnak tartotta, hogy olyan embert kérjen fővédnöknek, akit vallási hovatartozástól, politikai beállítottságtól független tisztelet és szeretet vesz körül.

Böjte Csaba úgy fogalmazott: „ezt a világot fenntarthatóvá kéne tenni, ehhez pedig fenntartható vágyakat kéne a felnövekvő fiatalság szívébe ültetni”. Félelmetesnek nevezte, hogy ma mindenki a hatalommal és pénzzel tartja elérhetőnek a boldogságot, hozzátéve, hogy ha mindenki arra vágyik, örökösen „egymásnak fogunk esni”.

Rámutatott: olyan vágyakat kellene a fiataloknak adni, amilyenek Puskásék szívében is éltek. A sport, a művészetek szeretete, a természet, a világ megértésének vágya is lehet a kibontakozás útja – tette hozzá.

Hirdetés

Lomnici Zoltán elmondása szerint az emlékév során nem grandiózus eseményeket szeretne, hanem minél több helyen megtartott megemlékezéssel „eljutni a szívekhez”.

Hozzátette: 2014-ben magánemberként kezdeményezte a megemlékezés-sorozatot, és Szabó Tünde sportért felelős államtitkár április elsején jelentette be az emlékévet.

Mint mondta, a 2018 végéig tartó időszakban az évszázad mérkőzésének tartott, a londoni Wembley Stadionban megvívott 6:3-as mérkőzés 65. évfordulója mellett még tucatnyi, az Aranycsapathoz köthető évforduló lesz. Példaként említette Bozsik József halálának 40., Lantos Mihály és Budai László születésének 90. évfordulóját.

Hirdetés

(MTI)