Bölöni László, Paulo Sousa – össznemzeti amnézia?

OTP3_Csányi SándorMiközben a Tatabánya – Komárom – Győr vonalon zakatoló személyvonaton csütörtökön reggel éppen a felvetődött külfödi kapitányjelölteken elmélkedtem, a MÁV-Start „udvarias” kalauzai mellettem egy – mint kiderült – 83 éves, igen csak öregecske úrral huzakodtak és követelték a személyi igazolványát. Miután neheztelésem abszolút süket fülekre talált, így hamar visszazuhantam a külföldi kapitányok témakörébe, amelyben szerény véleményem szerint számos, vattának túl elegáns nevet is játékba hoztak.

A mindenható MLSZ-elnök, Csányi Sándor szerint hét-nyolc név merült fel. A névsoron végigfutva egy jobb amatőr jósnő is azonnal kipipálna legalább négyet-ötöt, akik aligha jöhetnek szóba. Csányi – akinek arroganciáért nem kell a szomszédba mennie – talán legnagyobb túlzása az, hogy „Trapattoni még nem jelentkezett be nálam”… Félő, hogy hiába is várja az itthon ellentmondáshoz nem szokott bankvezér a bejelentkezést, így Trapattoni szerződtetésére legfeljebb csak matematikai esély van.

Azt is mondta az MLSZ-vezér, hogy „nem akarunk kapkodni, várjuk a javaslatokat. Jól képzett, tapasztalt és kemény edző kell”. S mindjárt a lista elején olvashatjuk Ronald Koemant, akit a másik Koemant, Erwint is beajánló Popovics Sándor hozott szóba. Bár ne tette volna – mármint Erwin Koeman ajánlását, hiszen ez a halvérű úriember semmiképpen sem volt érdemben jobb a most leléptetett Egervári Sándornál. Ronald egyébként Erwinnél nagy valószínűséggel jobb lehetne…

Trapattoniról már volt szó, Paulo Sousáról pedig korábban regényeket írtunk. Sajnos, vele kapcsolatosan össznemzeti amnéziával állunk szemben. Sousa ugyanis kiváló eredményekkel büszkélkedő, egykori labdarúgó, ám emberi gyengeségei túlontúl szem előtt voltak. Ne feledjük, ahogyan lefejelte egy barátságos meccsen a neki nem tetsző újságírót, majd fél évig tagadott, nem ment el a bíróságra, végül pedig hirtelen megvilágosodott és elnézést kért… A Videotonnal edzőségei második évében eljutott a EL-csoportkörbe, de ezt is felejtetni igyekeznek – mindössze tizenegyes rúgásokkal.

A csoportmeccseken először jól állt, de végül legyűrték, Sousa pedig azonnal és látványosan cserbenhagyta csapatát. Nyilván felmérte, hogy az EL-nek vége, bajnokságot már nem tud nyerni, így a hároméves szerződését önkényesen, másfél esztendőre rövidítve, a bajnokság félidejében lépett olajra. A távozás indoka is felettébb átlátszó volt: családi ok!? Talán bizony a családja jobban örült volna egy többszörös pénzzel járó amerikai szerződésnek? Sousa egy kicsit téblábolt New-Yorkban, de hónapokig üresjáratban volt, s csak ezután szerződött Tel-Avivba. Sajnos, a sokakkal összeveszni is képes Sousának komoly esélye van, hiszen fehérvári előélete és az ottani hátországa komoly ütőkártya lehet a végső döntésnél.

Bölöni László_erdely.ma E sorok elkövetője leginkább Bölöni László szerződtetését tartaná reálisnak. Bölöni edzői kvalitásai bizonyítottak, magyarként a legnehezebb terepen, Romániában is sikeres tudott lenni. Kellő nemzetközi rutinja is van. Bár bizonyosan nem olcsó szakember, de a legfőbb gond nála is az lehet: vállalná-e, hogy elmerüljön ebben a végtelenül leamortizálódott magyar labdarúgásban, hiszen itt működni sokszorosan nagyobb kockázatot jelent, mint egy nyugati klubnál dirigálni.

A holland Guus Hiddink akkor jön, ha elment az esze, László Csabának nincs akkora presztízse, ami meghatná élet és halál urát, Csányi Sándort. Bora Milutinovics nevének felvetése a színesítést szolgálja, az ukrajnai Szabó József pedig nyilvánvalóan tovább erősíti majd a nyugdíjasok széles táborát.

A kör tehát erősen leszűkíthető. Az adott készletből a jochapress.hu hármas befutó tippje: Ronald Koeman, Paulo Sousa, Bölöni László. Ám a Csányi Sándor által emlegetett október végéig még ki tudja, ki mindenki kerülhet reflektorfénybe?

(Fotó: erdely.ma)

 

This entry was posted in Egyéb and tagged , , , , . Bookmark the permalink.

Comments are closed.