Bónuszra hajt a Szeged

Shares
karabatic

Nikola Karabatics, a PSG egyik kulcsembere

A férfi kézilabda Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében érdekelt két magyar együttes, a bajnoki címvédő Telekom Veszprém és a üldöző MOL-Pick Szeged is meggyőző fölénnyel, kettős győzelmet aratva vívta ki a jogot szereplésre a nemzetközi sorozat következő körében.

A Tisza-partiak ezzel máris teljesítették a szezon előtt megfogalmazott célkitűzést, ám a Pick Kézilabda Zrt. elnöke, a lapunknak nyilatkozó dr. Szűcs Ernő Péter szerint a négyes döntőbe jutásért következő párharcra sem feltartott kezekkel állnak majd ki a szegediek.

Nyolcaddöntő, végállomás. Mióta a férfi kézilabda elitligájában 2010 tavaszától kezdődően négyes döntővel végződik a kupasorozat, a szegedi kézilabdacsapat egyetlen kivételtől eltekintve képtelen volt bejutni a liga legjobb nyolc csapata közé. Talán a közben többször a döntőig, ezüstéremig jutó riválistól, a Telekom Veszprémtől elmaradó eredmények hatására is, ám tavaly ősszel már egy jelentősen átalakított játékoskerettel állt csatasorba a MOL-Pick, az erősítéseknek pedig meglett az eredménye: az idei kiírásban nem volt pardon. A MOL-Pick Szeged a dán Silkeborg felett aratott idegenbeli (26-24), s a vasárnapi, hazai győzelemmel (33-24) ott van a kontinens nyolc legjobb együttese között.

„Mindkét mérkőzést megnyertük, összesítésben pedig 11 góllal bizonyultunk jobbnak. Ez bárhonnan is nézzük, magabiztos továbbjutás” – nyilatkozta a Népszavának dr. Szűcs Ernő Péter, aki azt is elmondta, hogy ezzel az eredménnyel a BL-szerepléssel kapcsolatos kitűzését máris teljesítette Juan Carlos Pastor csapata.

„Azt a célt már elértük, amivel nekiindultunk a szezonnak, noha számunkra sem volt egyértelmű, hogy ez az új csapat mire lesz képes. Ehhez képest végül harmadikként zártuk a csoportkört, majd kettős győzelemmel jutottunk be a legjobb nyolc közé. Azt gondolom, innentől ha kivívnánk a négyes döntőben szereplés jogát, az már tényleg bónusz volna” – közölte a klub első embere.

A folytatás ugyanakkor távolról sem ígérkezik könnyűnek, hiszen a szegediek ellenfele a Paris Saint-Germain kézilabdacsapata lesz. A franciák amellett, hogy a csoportkörben oda-vissza legyőzték a Veszprémet, rendre a BL végjátékában is érdekeltek, ráadásul olyan világsztárokat tudhatnak soraikban, mint a dánok olimpiai bajnoka, Mikkel Hansen vagy éppen a francia válogatottal több világbajnoki címet nyerő Karabatic-fivérek.

„Nyilván a két csapat játékoskerete alapján nem mi vagyunk a párharc esélyesei, ám ez nem jelenti azt, hogy feltartott kézzel megyünk neki a negyeddöntőnek. Igyekszünk magas színvonalon játszani a PSG ellen is, azt pedig majd meglátjuk, hogy mi sül ki ebből” – folytatta Szűcs.

Persze, a szegediekre az egyelőre ismeretlen időpontban, április 19-23. között sorra kerülő franciaországi „odavágóig” is vár feladat: a csapat 14-én és 15-én a Magyar Kupa debreceni négyes döntőjében szerepel. Nem utolsósorban pedig őrzi esélyeit az aranyéremre a hazai pontvadászatban, azaz a K&H Bank Ligában is.

„Az bebizonyosodott a bajnokság alapszakaszában, hogy partiban vagyunk a Veszprémmel, sőt: összevetésben egy góllal jobbak voltunk, ami azt jelenti, hogy a bajnoki döntő második felvonását Szegeden játszhatjuk. Az mindenképpen látható volt, hogy a világ élvonalába tartozó Veszprémmel is tartani tudtuk a lépést. Véleményem szerint a hazai kupasorozatban sem vagyunk esélytelenek, kivált annak fényében, hogy tavaly is csak hetesekkel veszítettünk azt követően, hogy mi irányítottuk a döntőt. Meglátjuk, mit érünk el a jelenlegi szezonban: a Veszprém egy nagyon erős csapat, ám azt mindenképpen bizakodásra ad okot, hogy az alapszakaszban lejátszott mérkőzésekből is pozitívan jöttünk ki” – emelte ki a szegedi klubvezető.

(nepszava.hu)