Borkai Zsolt: Rendben haladnak az olimpiai fesztivál előkészületei

Shares

Borkai Zsolt, Róma, MTIÜtemterv szerint haladnak a 2017-es győri Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál előkészületei, a rendezvény anyagi háttere biztosított – közölte a MOB-elnök. Borkai Zsolt, Győr polgármestere az Európai Olimpiai Bizottság római éves közgyűlésén tartott prezentációjában beszélt erről. Állításait a szervezet illetékesei is megerősítették.  

Domanyik Eszter, a győri városháza szóvivője az MTI-nek elmondta: mivel a tanácskozáson tisztújítás is történik, a szervezet később dönt arról, hogy – tízedikként – a kajak-kenu is bekerülhet-e a sportfesztivál programjába. „Magyar sikersportágról lévén szó, Győrben erre határozottan megvan a szándék, kedvező döntés esetén pedig a szükséges infrastruktúra kialakítható” – közölte.

Hozzátette: Borkai Zsolt és a – várhatóan jövő nyáron ismét Győrbe látogató – szemlebizottság is megnyugtatónak nevezte az előkészületek állását és a finanszírozás biztosítékát. A sport- és városvezető szólt arról is: e hónapban már letették az EYOF egyik helyszínét jelentő új uszoda alapkövét, míg a multifunkcionális csarnok esetében várhatóan hamarosan megtörténhet ez a lépés.

Az MTI-nek nyilatkozva Borkai Zsolt januárban arról beszélt, hogy ebben az évben már gőzerővel zajlanak a 2017-es győri EYOF előkészületei. Akkor úgy fogalmazott: a költségek mintegy felét adja az állam, a felét pedig a város teszi hozzá. Első lépésként az uszoda építését jelölte meg, aztán következik a hozzá kapcsolódó úthálózat kiépítése. A városvezető megemlítette: a vállalkozás része egy nemzetközi versenyek rendezésére alkalmas teniszkomplexum, valamint egy-egy versenyzésre, illetve bemelegítésre alkalmas atlétikapálya, cselgáncs- és tornacsarnok kialakítása is.

Megfogalmazása szerint végül egy olyan sportkomplexum jön létre 2017-re, amely a nemzetközi igények kielégítése mellett a győriek érdekeit szolgálja, de egyben olimpiai központként is funkcionál, nem versengve a jól működő, de fejlesztésre szoruló tatai edzőtáborral, hanem sok ponton kiegészítve azt. Ehhez szálloda-beruházás is társulna – tette hozzá. A polgármester elmondta: Győr még egyetlen kormánytól sem kapott egyszerre ekkora támogatást, de a város 2013-as büdzséjében is közel egymilliárd forint értékben szerepelnek az EYOF-fal kapcsolatos más kiadások. Már a tavalyi büdzsében is tartalékoltak pénzt erre a feladatra, az állami támogatáson felül pedig minden esztendőben egy-másfél milliárd forintot fordítanak az előkészületekre.

Borkai Zsolt jelezte, uniós forrásokból fejlesztenék az egyetemi kollégiumot, amelyben a négyezer versenyzőt és a velük érkezők egy részét el tudnák helyezni. A 14 és 18 év közötti korosztály világeseménye a tervek szerint 2017. július 22. és 29. között lesz Győrben, várhatóan 3000 részvételével. Az EYOF az olimpia és az ifjúsági olimpia után az ötkarikás mozgalom harmadik számú világversenye.

(Forrás, fotó: MTI)